3.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeTudástárTudástár - minden érdekességEgyetlen kőből faragták ki a csodás templomot: senki sem tudja, hogyan épült

Egyetlen kőből faragták ki a csodás templomot: senki sem tudja, hogyan épült

Az indiai Kailasa-templomot nem véletlenül emlegetik a világ csodájaként. Lebilincselő a története.

Parányi bolygónk telis-tele van olyan elképesztő természeti csodákkal, melyekről az ember nem is gondolná, hogy valóban léteznek. Szerencsés, aki élete során akár csak egyet megpillanthat közülük, példának okáért az indiai Kailasa-templomot.

A több mint 1300 éves szentélyt Siva, a hinduizmus nagy istene tiszteletére, mindössze egyetlen hatalmas kőből faragták. A templom az Ellóriai-barlangrendszer része Indiában, Mahárástra államban található, az UNESCO kulturális világörökségeinek listáján is helyet kapott. Az építészeti csoda valamikor a 8. században készülhetett egyetlen óriási kőből, ám a pontos kivitelezése máig rejtély a régészek előtt, ugyanis feljegyzések szerint a komplett létesítmény kevesebb mint 18 év alatt elkészült. Ez a tempó pedig szerintük még a mai technológiák segítségével is lehetetlen.

Egyetlen kőből faragták ki a csodás templomot senki sem tudja, hogyan épült 1
A több emeletes templom Siva, hindu istenség tiszteletére épült valamikor a 8. században.

 

Egyetlen kőből faragták ki a csodás templomot senki sem tudja, hogyan épült 2
A hatalmas monstrumot mindössze egyetlen kőből faragták, ami egészen elképesztő teljesítmény úgy a szakértők, mint az ide látogató turisták szerint.

 

Egyetlen kőből faragták ki a csodás templomot senki sem tudja, hogyan épült 3
A templom remek bizonyíték arra, hogy az akkori társadalmak sokkal fejlettebbek voltak, mint hittük.

 

Egyetlen kőből faragták ki a csodás templomot senki sem tudja, hogyan épült 4
A geológusok szerint egy ekkora volumenű építkezés az akkori körülményekhez mérten több száz évig is eltarthatott volna.

 

Egyetlen kőből faragták ki a csodás templomot senki sem tudja, hogyan épült 5
Ehhez képest a feljegyzések arról tanúskodnak, hogy mindehhez 18 év sem kellett.

 

Egyetlen kőből faragták ki a csodás templomot senki sem tudja, hogyan épült 6
A Kailasa-templom az Ellóriai-barlangrendszer része Indiában, Mahárástra államban található, és az UNESCO kulturális világörökségeinek listájára is felkerült.

 

Egyetlen kőből faragták ki a csodás templomot senki sem tudja, hogyan épült 7
Az Ellóriai-barlangtemplomoknál három vallás találkozott. Elképesztő technikával vájták a bazaltba a barlangokat.

 

Egyetlen kőből faragták ki a csodás templomot senki sem tudja, hogyan épült 8
Bár építése óta rengeteg idő eltelt, a templom ma is szinte kifogástalan állapotban van.

 

Egyetlen kőből faragták ki a csodás templomot senki sem tudja, hogyan épült 9
Érdekesség, hogy a buddhisták szentélyei többnyire kolostorként működtek, kialakított konyhával, hálótermekkel.

 

Egyetlen kőből faragták ki a csodás templomot senki sem tudja, hogyan épült 10
A templom aprólékosan díszített, ami szintén a hindu létesítmények ismertetőjegye.

Forrás: femina.hu

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work