Image default
Gazdaság

Egyedülálló turisztikai attrakciót kapott a Balaton

Egyedülálló turisztikai attrakciót kapott a Balaton

A zalaszabari Holnapocska Tábor és Zobori Élményparkban szombaton délelőtt felavatták a létesítményben megvalósult fejlesztéseket.

A Szabadics Zrt. elnöke, Szabadics Zoltán és a felesége által alapított táborban többek közt elkészült a Balatoni Hullámvasút, amely egyedülálló turisztikai attrakciónak számít Magyarországon.

Fotó: Bernát Benjámin/magyarepitok.hu

A 281 méter hosszú hullámvasút a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program keretében valósult meg.

Az 1,27 milliárd forintos beruházásban ugyanakkor új pályával bővült a csónak csúszda, valamint új pihenőtér létesült egy már meglévő épület bővítésével. Mindezek mellett fogadóépület és látogató központ is épült.

828 milliárdot szán a kormány a vidéki turizmusra

Az átadón a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter is részt vett. Rogán Antal elmondta, a kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország legyen Közép-Európa vezető turisztikai térsége. Szavaiból kiderült, a következő évtizedben 828 milliárd forint forrást szán a kormányzat a magyar turizmus kifejezetten Budapesten kívüli fejlesztéseire.

“Zalaszabar megelőzte Budapestet, ugyanis Magyarország első fix telepítésű hullámvasútja is itt épült fel, illetve ilyen színvonalú, gyerekeknek szolgáló élménypark máshol sincs az országban”

– mutatott rá a politikus.

Kilenc hónappal a határidő előtt készült el a beruházás

Szabadics Zoltán, a tábor alapítója a szombaton átadott projektet beszédében a legnagyobb és legfontosabb beruházásnak nevezte. Hangsúlyozta, kilenc hónappal a határidő előtt avatták fel az újonnan felépült elemeket, amiért külön köszönetet mondott a munkálatok kivitelezőinek.

Hangsúlyozta, a táborban megfordult több ezer gyermektől három dolgot tanultak. „Hogy kell ok nélkül örülni; hogy kell mindig valamilyen foglalatosságba merülni; és hogy kell kiméletlenül kiharcolni azt, amit ő akar. Ennek megfelelően az elmúlt nyolc év minden szabad forrását ide építettük be” – fogalmazott Szabadics Zoltán. Hozzátette, azt a célt tűzték ki, hogy a balatoni régió legvonzóbb élményparkját és táborát valósítják meg, amihez Zalaszabar és a kormány is sok támogatását is elnyerték, utóbbit a Kisfaludy-programon keresztül.

A Holnapocska Tábor történetét és értékeit ebben az interjúban mutatta be lapunknak Szabadics Zoltán.

Képgaléria, nézegesd meg a képeket!

magyarepitok

Hasonló hírek

Érkeznek hamarosan az új rendszámok

Géza

Megkapták diplomájukat a duális képzésben végzett hallgatók

Edit

299 forintot ér egy euró

info