15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekEgyedülálló a magyar diákok külföldi nyelvtanulási lehetősége

Egyedülálló a magyar diákok külföldi nyelvtanulási lehetősége

A világon egyedülálló, hogy a magyar kormány 140 ezer diáknak alanyi jogon biztosítja a kétszer kéthetes külföldi nyelvtanulás lehetőségét – közölte a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos csütörtökön az M1-en.

Bartos Mónika azt mondta, a teljes program kerete évi 90 milliárd forint, ez tanulónként kétezer eurót jelent.

A program célja, hogy a 9. és 11. osztályos diákok az elsőként tanult idegen nyelvben nagyobb jártasságot szerezhessenek. Emellett barátságokat köthetnek és megismerhetik az adott ország kultúráját is – ismertette.

Hozzátette, a tanulók Kínába, az európai uniós tagállamok közül pedig az Egyesült Királyságba, Írországba, Máltára, Franciaországba, Németországba és Ausztriába mehetnek.

A program jövőre indul, jelentkezni szeptembertől lehet. Pályázni egyénileg és csoportosan is van lehetőség. Egyénileg nyelviskolába lehet jelentkezni, az iskolai csoportoknak pedig a magyar és a külföldi iskolák állítanak össze egy szakmai képzést – mondta.

A miniszteri biztos kitért arra, hogy a program részletei még kidolgozás alatt állnak. A munka során a Francia Intézettel, a British Councillel, a Goethe Intézettel, nyelviskolákkal és szakemberekkel is egyeztetnek, hogy minél színvonalasabb kínálatot tudjanak nyújtani a fiataloknak.

Bartos Mónika a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában felhívta a figyelmet arra: a jelenlegi álláspont szerint minimális nyelvtudás szükséges majd a programban való részvételhez.

A címlapfotó illusztráció.

mti

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work