6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekEgy volt rab üzent Aureliónak: Már várják bent a börtönben 18+

Egy volt rab üzent Aureliónak: Már várják bent a börtönben 18+

Rövidesen börtönbe kell vonulnia Aureliónak. A bíróság döntése értelmében összesen több, mint 3 évet kell majd a rácsok mögött töltenie.

Jogerősen 2 év 3 hónap szabadságvesztésre ítélte a bíróság Aureliót az emberrablási ügyében. De korábbi drogügyeiből fakadóan több, mint 3 évet tölt majd bezárva. Az egykori valóságshow-sztár a Tények Plusznak mondta el, hogy szeretne minél hamarabb túl lenni a börtönéveken. Ám, hogy mi várja odabent? Arról az egyik követője írt neki egy kommentet, aki állítása szerint maga is megjárta a börtönt. Nos, szerinte Auréliónak minden értelemben fel kell majd kötnie a nadrágját.

„Aki soha nem volt börtönben, soha nem fogja megtudni, milyen is ott az élet, mert amit a tévé mutat, az minden, csak nem a valóság. Majd most kerül be a való világba. Kitartást neki, de nem sok esélyt látok rá, hogy szeretni fogják, mert az én öt és fél évem alatt körülbelül hárommillió ötszázezer alkalommal hallottam, hogy bárcsak bekerülne. Szóval biztosan lesz, aki szívesen fogadja majd. Persze egy kis pénzzel, ami van neki, mindent el lehet intézni. Így valószínűleg, amíg van pénze, addig a s*gge is szűz marad” – írta Instagramon a férfi.

 

Fotó: Instagram

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu

(Fotó: TV2)

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem