Egy süllyedőben lévő világ pillanatképeit merevíti ki Mohos Zsófia fotográfus Görbeország sorozatában.

A képek Kisecseten, Magyarország északi részén, Nógrád megyében, azon belül is Palócföldön egy zsákfaluban készültek, amiről a helyiek gyakran azt mesélik, annyira eldugott, hogy még az oroszok sem találták meg a világháború idején.

„Kisgyerekként erős vágyat éreztem, hogy a jelen pillanatot kimerevítsem az utókor számára. Eleinte naplót írtam, majd tizenévesen fotózni kezdtem. Gyerekként sok időt töltöttem a nagymamám falujában, ahol már akkor egy süllyedő világ képe rajzolódott ki előttem.

Tornácos, elöl kétablakos parasztházak és egyre fogyatkozó dolgos, a kerttel, természettel harmóniában élő lakóikat figyeltem meg, akik tavaszonként kimeszeltek, kútból merték a vizet, viseletben mentek a misére, ráncolták a szoknyát, művelték a konyhakertet, tették a dolgukat egészen addig, amíg – ahogy ők mondják – vitte őket előre az akarat.

Az utolsó 5 évben vagyunk, amikor ezek a képek még elkészíthetők, mert sorra halnak ki az itt és így élő nénikék, s magukkal viszik a paraszti kultúrában rejlő ősi tudást, ami a szemünk előtt semmisül meg. Köztük dolgozva döbbentem rá, hogy hozzájuk képest szó szerint életképtelen vagyok.

Ezért is örülök, hogy ezt a sorozatot újabb képekkel gazdagíthatom, miután a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíját elnyertem, ami lehetővé teszi, hogy újabb nógrádi falvakat fotózzak. Újra csak arra tudok gondolni: sietni kell a megörökítéssel. Egyre kevesebben vannak, akiket még visz az akarat…”

Tipikus nógrádi utcakép girbegurba kerítéssel. Kisecseten járunk, ahol az identitás palóc.(Fotó: Mohos Zsófia)

Hajnali sürgés-forgás a disznóvágáson, amit még mindig családi kalákában végeznek a helyiek.(Fotó: Mohos Zsófia)

Rózsi néni rózsafüzérrel és imakönyvvel a szentmisére indul. „A legfontosabb, lányom, a hit, a remény, a szeretet, enélkül nincs semmi” – mondogatta mindig.(Fotó: Mohos Zsófia)

„Tipikus hazafelé-kép. Gyerekkoromban 30-40 nénit is láttam templomi viseletben vonulni, de a számuk egyre fogyatkozik″ – hívja fel a figyelmet a jelenségre a fotográfus.(Fotó: Mohos Zsófia)

„Zsuzsi néni a fiát helyettesíti pásztorként ezen a kánikulai napon. Ahogy körberajzolta a fény őt és a bárányokat, úgy éreztem, le kell fényképeznem, mert egészen varázslatosnak hatott.″(Fotó: Mohos Zsófia)

„Néha azt gondolom, nincs már értelme a nagy kertnek. Aztán eljön a tavasz, eljön az idő, hogy felszántassam, sokba kerül, na, de ez a rendje a dolgoknak – mondta Rózsi néni. Vigyél egy kis petrezselymet, és adok még bazsalikomot, frisset. Küldenék haza szilvát is, de hát idén nem sok volt sajnos.″(Fotó: Mohos Zsófia)

„Nagymamám 7 szilvafát ültetett. Az üvegcsékben a termésből készült pálinkák, illetve azok maradékai láthatók″ – értelmezi a képet Mohos Zsófia.(Fotó: Mohos Zsófia)

Kétbodonyi palóc viselet. A babák is ebben pompáznak. A huncut mosoly a 80 éves Anka néni arcáról letörölhetetlen.(Fotó: Mohos Zsófia)

„Ez a nagymamám konyhája, a sárga doboz ma már elavult jótanácsokkal a dédszüleim egykori boltjából származik″ – vezet be a családi mindennapokba a fotós.(Fotó: Mohos Zsófia)

A szoknyaráncolás sajátos művészet a népviselet-készítésen belül, amihez egyre kevesebben értenek ezen a vidéken.(Fotó: Mohos Zsófia)

Bögrék egy tipikus, pöttyös ablakos stelázsiban. A polchoz rajzszöggel erősített csipkében és magában az életképben vélhetően sokan felismerik nagymamájukat, illetve a saját gyermekkorukat.(Fotó: Mohos Zsófia)

Zsuzsi néni, a helyettes pásztor Fürgével. A kép nagyjából 5 éve készült, de készülhetett volna 100 éve is.(Fotó: Mohos Zsófia)

Kálmán bácsi Kétbodonyból a saját bognárműhelyében pár héttel a halála előtt.(Fotó: Mohos Zsófia)

Tipikus kontyos parasztház, melyből sokat felújítanak, de még több összeomlik.(Fotó: Mohos Zsófia)