Hirmagazin.eu
Főoldal » Egy neves román idegsebész szerint 5 perc idegeskedés akár 6 órára is leállíthatja az immunrendszert
Tudástár - minden érdekesség

Egy neves román idegsebész szerint 5 perc idegeskedés akár 6 órára is leállíthatja az immunrendszert

A 76 éves Dumitru Constantin Dulcan neurológus már 1981-ben megírta az Inteligenta materiei (szabad fordításban Az anyag intelligenciája) című könyvét, amellyel jelentősen felkavarta a román tudományos élet állóvizét.

Dulcan professzor már akkor előre látta, hogy milyen hatással lesz az emberek életére, egészségre a stressz, és a negatív gondolkodás.

Három évvel ezelőtt az Adevarul lap készített vele interjút, ebből következzen most pár, fontos részlet.

Milyen hatással van a stressz az emberi szervezetre? Mely mechanizmusok váltanak ki betegségeket?

A stressz egy fizikai, vagy érzelmi traumára adott reakció, amely kihatással van az idegsejtek működésére, a DNS-re, illetve az immunrendszerre. A stressz például blokkolja az idegsejtképződést, aminek következtében idős korban Alzheimer-kór alakulhat ki. A stressz a DNS-lánc megváltoztatásában is szerepet játszik, ezért lehetséges az, hogy stresszes körülmények között valaki hamarabb megöregszik, egyszerűen leépül.

Ami pedig az immunrendszer működését illeti, egy 5 perces dühroham, erős stresszhatás akár 5-6 órára blokkolhatja az immunrendszer aktivitását, ami azt jelenti, hogy leáll a limfocita sejtek képződése, így a kórokozók könnyebben bejuthatnak a szervezetbe, ahol betegségeket robbanthatnak ki.

Úgy véli, hogy a mai modern társadalom is hozzájárul a stressz kialakuláshoz.

Rengeteg előnye van a technológiai fejlődésnek, de a gyorsaság, amivel ez az iparág halad előre, meghaladja a biológiai alkalmazkodó képességünket. A médiából származó rengeteg negatív hírt képtelenek vagyunk feldolgozni, ezek mind leülepszenek bennünk.

Mit lehet tenni, hogy ezek a stresszhatások ellen hatékonyan védekezni tudjunk?

Minden embernek azt tanácsolom, hogy változtasson a gondolkodásmódján, és törekedjen arra, hogy ne stresszelje a mellette élő embert, mert ha én stresszessé válok, akkor a környezetem is azzá válik. Ha ez sikerül, akkor máris sokat tettünk az egészségünkért, a lelki harmóniánk megteremtéséért.

Ennek eléréséhez az országok vezetőinek szemléletváltására is szükség van, hiszen a döntéshozóknak is meg kell érteniük, hogy ahhoz, hogy egy társadalom, egy országközösség lelkileg egészséges maradjon, nem csak gazdasági alapismeretekre van szükség, hanem ismerni kellene a társadalmak pszichológiai működését is.

Az étkezésnek fontos szerepe van az egészségmegőrzésben?

Három fehér méregpor van: a sok só, a fehér cukor és a fehér liszt. Senki sem akar teljes kiőrlésű kenyeret enni. Miért fogyasztunk fehér kenyeret, aminek semmi tápértéke nincs? A teljes kiőrlésű kenyér egészséges a szervezetre. A dohányzás is nagyon káros, az adalékanyagokról nem is beszélve, és akkor még ott vannak a színezőanyagok is.

Forrás:filantropikum.com /tudasfaja.com

Hasonló hírek

Őt tegnapelőtt ölték meg

info

Vatikáni bennfentes: 2016-os argentin látogatását követően Ferenc Pápa le fog mondani

info

Saját poharat kapott a tokaji száraz furmint

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------