6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeSportSporthirekEgy munkás harmadik hely

Egy munkás harmadik hely

Az abszolút harmadik helyen végzett az M6 Log Iseum Rallye-n az S-Motorsport kettőse, Vincze Ferenc és Bazsó Attila. A Skoda Fabiaval versenyző páros élete első murvás versenyét teljesítette az R5-ös technikával, ahol végig a saját tempójukat autózták és a futam végén idei második bronzérmüket könyvelhették el a harmadik fordulón.

A Skodás duó a kvalifikációt követően rögtön egy szakaszgyőzelemmel kezdte a szezon murvás versenyét, de a folytatásban már nehezebb dolguk akadt a közvetlen riválisaikkal.

„Autóztuk a saját tempónkat és nem is a pályák ismerete, azoknak a feldolgozása okozott gondot, hanem az, hogy még kevés a tapasztalatom a Skodával. Murván még soha nem mentem ezzel az autóval, előtte is csak két murva versenyen vettem részt és ez azért tartogat meglepetéseket. Van egy két hiba, amit ki kell küszöbölni.” Mondta a szombat esti nagy szervizben a szécsényi versenyző.

A Skodás páros ekkor még lőtávolon belül volt az első két helyezetthez képest, hisz mindössze 9.8 másodperc lemaradással álltak a harmadik helyen.

„Vasárnap reggel a sárra nagyon rosszul gumiztunk. Sajnos semmilyen tapasztalatom nem volt ilyen körülmények között, ezért fel is raktunk egy nagyon rossz választást. Ezzel nagyon sokat kaptunk az első körben. Volt is egy kalandunk, Vashosszúfalun tolatnunk kellett. Becsúsztunk vagy 30 métert az erdőbe, de nem sérült meg semmi az autón, csak egy bekötőúton tovább mentünk.”

Az utolsó szakaszon, a Power Stage-n, pedig egy szarvas lépett ki a fiúk elé az egyik hosszú egyenesben, emiatt Ferinek lassítania kellett egy kicsit. A vad békésen átsétált a Fabia előtt, a srácok pedig minimális időveszteséggel, de karcmentesen célba hozták a harmadik helyen a Skodát.

„Örülünk a bronzéremnek. Nehéz volt a második nap a sárban versenyezni, nem volt egy egyszerű feladat, de szerencsére megoldottuk és karcmentes az autó. Mi is egyben vagyunk, ez a lényeg. Harmadikok lettünk, ezt a verseny előtt aláírtam volna, hisz ez volt az első murvás futamom ezzel az autóval. Reméljük, hogy az itteni tapasztalatokból tudunk majd mit hasznosítani Veszprémben, igaz, az teljesen más, rosszabb minőségű murva, ott más beállítást kell majd adni az autónak. Van egy kiindulási alapunk, tudom már nagyjából a féktávokat, de még mindig az aszfalt a szívem csücske.”

Köszönet a partnereinknek: MGY 4000 Kft., FULL – HÚS Kft., Kompakt Trans Kft., Spedicion BDF Kft., Galaxy Club, Porsche M5, Dickies, Vámosi autójavító, SLH Special Lighting Kft., JENOX, Prémium Kakas Hungary Kft., Tachográf Control Kft., Origo Pack Kft., Fuvinfo Iroda Kft., Pannónia Nyomda Kft., Ducati, Touratech, Forest Protechnik, Fisch Ker. Kft., Zöld Út Kft., Petrovics Csaba CNC, Hartmannn Építész Kft., Gold Stone Trans Kft., Hallás Partner, Bulath Speed Kft., Confector, DMKER, Auktor Bonus Kft., Nort Forse Hungary Kft., Juhász és Társa Kft., HEDEX Emeléstechnika, Hegymegi Zsolt fuvarozó.

Közzétette: Tritón Reklám Kft.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem