13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódGasztronómia, vegaEgy magyar is indul a világ legrangosabb gasztrofotós díjáért

Egy magyar is indul a világ legrangosabb gasztrofotós díjáért

Pintér Árpád a nagydíjért indul lenyűgöző ételfotóival a FoodPhoto Festiválon. Ez az első alkalom, hogy magyar versenyző is indult.

Október 22-25. között rendezik meg a világ egyik legfontosabb gasztro fotó fesztiválját a dániai Vejle városában. A szervezők célja, hogy a FoodPhoto Festival a világ legjobb ételfotósainak legnagyobb, közös platformjává váljon.

Erre meg is van minden esély, hiszen 500 fotóst várnak a világ minden tájáról erre a 2010 óta, kétévente megrendezésre kerülő, workshoppokkal és kiállítással egybekötött gasztro-vizuális show-ra.

A Dining Guide úgy tudja, az október 22-25. között megrendezett fesztiválon 19 fotós munkáiból nyílik kiállítás. A pályamunkákat nevezés után választották ki a szervezők, így Kelet-közép Európából és Magyarországról most először van induló: A Kossuth kiadó gondozásában 2013-ban megjelent Szakácskönyv a magyar szürkéhez című könyv válogatott képanyaga, amelyet Pintér Árpád jegyez, a produkciós vezető pedig Ördögh Bálint volt. A fesztiválon mindketten képviselik hazánkat:

Pintér Árpád a fesztivál nagydíjáért száll ringbe, Ördögh Bálint pedig a zsűritagok sorában foglal majd helyet és feltörekvő ifjú fotósok portfólióját véleményezi.

hirmagazin_2015-10-03_143812 hirmagazin_2015-10-03_143827 hirmagazin_2015-10-03_143840 hirmagazin_2015-10-03_143849

Fotók: Pintér Árpád

Forrás: szeretlekmagyaroroszag;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem