11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldEgy magyar beszámolója a görög tűzpokolból: „Készenlétben álltunk, hogy hátrahagyjuk az addigi...

Egy magyar beszámolója a görög tűzpokolból: „Készenlétben álltunk, hogy hátrahagyjuk az addigi életünket”

Mintha egy katasztrófafilmbe kerültek volna, de itt az életük a tét.

Egy hét leforgása alatt földi pokollá változott Görögország. Elértünk két kint élő magyart, akik első kézből számoltak be a történtekről.

Még több külföldi hír

Vöröslő égbolt, végeláthatatlan füsttenger, takaros görög házak ezrei, melyek a tűz martalékává váltak: a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén, Görögországban már egy hete erdőtüzek tombolnak. A legnagyobb tűzvész az Athéntól keletre fekvő, a szárazföldtől nem messze található második legnagyobb görög szigeten, Évián pusztított. Legalább kétezer embert evakuáltak, főképp kompok segítségével. A helyiek beszámolói szerint a korábban virágzó földeket most hamu borítja, a füst pedig akkora, hogy az égen még a Napot sem látni.

Készenlétben

Ildikó egy Athéntól alig pár kilométerre található görög településen él. Ahogy lapunknak mesélte: pár kerület választotta el őt és családját a tűztől. – Kaptunk egy vészjelző sms-t, majd volt egy bejelentése a miniszternek, hogy fel kell készülni a legrosszabbra az athéniaknak is. Készenlétben álltunk, hogy hátrahagyjuk az addigi életünket – kezdte lapunknak az asszony, akinek a hosszú évek óta kint élő magyarok azt mondták, példátlan, ami most Görögországban történik. – Minden évben van hőség, de nem ekkora, minden évben vannak erdő- és bozóttüzek, de nem ennyi. Fájt a fejünk a füsttől, büdös volt és tele lett a lakás hamuval. Közben jöttek a felhívások, hogy korlátozzuk az áramfogyasztást, a vízfogyasztást, csukjunk be minden ajtót és ablakot. Felfordult a világ – fűzte hozzá.

Athén közelében is tombolt a tűz. Ildikó az autóból figyelte a pusztítástAthén közelében is tombolt a tűz. Ildikó az autóból figyelte a pusztítást

Sűrű homály

Ildikó szerint a különböző országokból érkezett segítő tűzoltókonvojok, -repülők, -helikopterek nélkül katasztrófa történt volna. – Hallottuk a gépek zúgását, de a homály miatt nem láttunk semmit. Mint egy katasztrófafilmben.

Még több külföldi hír

Anry Soós Éva másfél éve él Athénban. A görög fővárosba épp a rendkívüli hőség és a tűzvész kezdetekor ért vissza szabadságáról.

– Az egyik kollégám, aki északon lakik, azt mondta az egyik meetingen, hogy már látja az ablakból a tüzet. Én akkor fogtam fel igazán, hogy mi a helyzet. Egy másik magyar kollégám írt, hogy a belváros olyan, mintha ködben úszna, csak az épp füst. Ő éjjel kórházba is került, nem tartom kizártnak, hogy a füst tartós belégzése és a stressz miatt lett rosszul – mesélte a magyar nő, de történetének ezzel még nincs vége.

Ildikó teraszáról is látszódott a hatalmas füst Ildikó teraszáról is látszódott a hatalmas füst

Mérgező füst

– Itt, Pireuszban mi is csak a füstöt és a kellemetlen égett szagot éreztük, ha kimentünk a lakásból. Hullott az égből a hamu, mint a hó. Mások tanácsára összeraktam egy hátizsákot, egy úgymond túlélőcsomagot magamnak és a kutyának, amibe olyan dolgokat raktam, mint tisztálkodási eszközök, száraz étel, sebkötöző, gyógyszer, elemlámpa, és ha szaladni kell, akkor csak fel kell kapni – folytatta a beszámolót. Éva már földrengést is élt át Görögországban, ezért úgy döntött, a túlélőtáska kicsomagolatlan marad.

Éva másfél éve él Görögországban, ahol minden évben vannak erdőtüzek, de ekkorát még nem látott az ország Éva másfél éve él Görögországban, ahol minden évben vannak erdőtüzek, de ekkorát még nem látott az ország

Hol vannak a magyar egységek?

Miközben a V4-ek és szinte az összes velünk szomszédos ország küldött mentőcsapatokat, addig a magyarok egyelőre nem. Az Országos Katasztrófavédőktől megtudtuk: hazánk egy 104 tűzoltóból és 20 eszközből álló kontingenst állított össze, amely több megye tűzoltóiból, valamint két parancsnoki autóból, öt gépjárműfecskendőből, két vízszállító járműből, öt erdőtüzes gyorsbeavatkozó gépjárműből, egy buszból, két kisbuszból és három tehergépkocsiból áll.

Még több külföldi hír

„Több ország mellett Magyarország is felajánlotta a segítségét. A görög fél egyelőre nem kérte a magyar segítséget. A nemzetközi segítségnyújtás alapja, hogy a bajba jutott ország hivatalos úton segítséget kér más országoktól. Ez történhet kétoldalú együttműködési megállapodás alapján, vagy nemzetközi szervezeteken, mint például az EU, a NATO vagy az ENSZ megfelelő rendszerein keresztül. A segíteni szándékozó országok a hivatalos segítségkérésre reagálnak és a kívánt eszközöket, képességeket felajánlják. A felajánlott segítséget a bajba jutott országnak előbb el kell fogadnia, csak ezt követően indulhatnak útnak a hivatalos segélycsapatok vagy segélyszállítmányok. A regisztrálatlan, váratlanul érkező segélycsapatok akár nehezíthetik is a már amúgy is bajban lévő ország helyzetét” – írták válaszukban.

Lapunk megkereste a magyar külügyminisztériumot is. Nincs tudomásuk olyan magyar állampolgárról, aki közvetlenül érintett lenne a tűzesetekben.

„Illetékes külképviseletünk kiemelt figyelemmel kíséri a fejleményeket, munkatársaink készek, hogy azonnali segítséget nyújtsanak a bajba jutott magyar állampolgárok részére” – közölték.

A pusztítás mértéke

Eddig 90 ezer hektárnyi területet emésztettek fel a lángok Görögországban. 1000 hektár erdőség a második legnagyobb görög szigeten, Évián égett le. És még mindig nem sikerült megfékezni, bár a tűzoltók és a helyi lakosokból jelentkező önkéntesek több települést is megmentettek a tűzvésztől.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work