Image default
Belföldi hírek

Egy kis emlékezés: Kunhalmi: “aki akar, annak dolgozni is joga van!”

Álljon itt mementóként Kunhalmi Ágnes szocialista országgyűlési képviselő és agitátor 2015-ös megnyilvánulása, amelynek keretében amellett érvelt, hogy ha valaki akar, az vasárnap is dolgozhasson.

Emlékezetes, az MSZP három évvel ezelőtt teljes mellszélességgel állt ki a vasárnapi boltzár eltörlése mellett, amely biztosíthatta volna, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb alapterülettel rendelkező üzletek dolgozóinak ne kelljen vasárnapi műszakot vállalniuk, helyette a családjukkal tölthessék a napot. Az összellenzéki – DK, MSZP, LMP, Jobbik – akciók, nyilatkozatok rendre arról szóltak, hogy a kormány ugyan biztosítsa már minden munkavállalónak azt a lehetőséget, hogy aki akar, az dolgozhasson.

Aki akar, annak nem csak vásárolni, de dolgozni is joga van akkor, amikor akar!”

– írta 2015-ben Kunhalmi.

Forrás: Facebook, Kunhalmi Ágnes

Ám a tegnapi illegális tüntetések, atrocitások és megmozdulások elősegítőit – nevezetesen az ellenzéki pártokat és a balliberális újságírókat – ez a bődületes ellentmondás, kettős mérce már nem igen zavarta.

Korábban megírtuk, fosztogatásba, gyújtogatásba torkollott az MSZP, a Jobbik, a DK és az LMP által utcára hívott tüntetők tegnap esti akciója, melynek keretében öt rendőr is megsérült. Az erőszakos randalírozók megpróbálták ledönteni az ország karácsonyfáját, alóla a szánkókat ellopták és felgyújtották.

Forrás: 888.hu

Hasonló hírek

Árhullámokra figyelmeztetnek

info

Otthon Centrum: nem lesznek olcsóbbak az újépítésű lakások

Edit

Elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben

Géza