Hirmagazin.eu
Főoldal » Egy hét maradt a csoportos társasági adózás választására
Gazdaság

Egy hét maradt a csoportos társasági adózás választására

November 20-ig jelentkezhetnek be a csoportos társasági adózásra az adóhatóságnál azok a társaságok, amelyek 2020-tól így kívánnak adózni, kihasználva az ebben rejlő költség- és adómegtakarítási lehetőségeket

– hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország.

A könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint a csoportos társasági adózásnak számos előnye lehet, így például a csoporttagság időszaka alatt a tagok által generált elhatárolt veszteség megosztható a tagok között, ami csoportszinten akár jelentősen is csökkentheti a fizetendő társasági adó mértékét.

Az adókedvezmények szempontjából a csoport egyetlen adózónak minősül, így egy adott kedvezmény már akkor is igénybe vehető, ha egyetlen csoporttag teljesíti a kedvezmény feltételeit. Emellett a csoportos adózás jelentős adminisztrációs könnyebbséget is jelent, mert a csoport tagjainak nem kell egymás közti ügyleteikre a társasági adó szempontból a szokásos piaci árat meghatározni, és a transzferár-dokumentációt is csak a csoport külső relációiban kell elkészíteni.

A csoportos társasági adóalanyiságra először 2019-re lehetett regisztrálni, a lehetőséggel a NAV adatai alapján több mint 200 vállalatcsoport élt. Kocziha Andrea, a BDO Magyarország adótanácsadási üzletágának igazgatója szerint az elmúlt év gyakorlata már számos részletkérdést pontosított, tisztázott, így várható, hogy idén jelentősen bővül majd a regisztráltak köre.

A szakértő a cég közleményében hangsúlyozza: a csoportos adózás választása előtt a csoport minden egyes tagjára, valamint a csoport együttesére vonatkozóan is célszerű számszerűen megvizsgálni a lehetséges előnyöket és hátrányokat. Csak így lehet optimális döntést hozni arról, hogy a csoportos alanyiság egyáltalán létrejöjjön-e, illetve, hogy ahhoz a potenciális csoporttagok valamennyien csatlakozzanak-e, vagy az csak egy részük számára célravezető.

Csoportos társasági adóalanyként két vagy több olyan, belföldön adózó társaság regisztrálhat, amelyek között legalább 75 százalékos arányú szavazati jogon alapuló kapcsolt vállalkozási viszony áll fenn, mérlegfordulójuk azonos, beszámolóikat és könyvviteli zárlatukat pedig azonos módon (vagy a magyar számvitel, vagy az IFRS alapján) készítik.

A bejelentkezést a csoport tagjainak közösen, írásban kell kezdeményezniük. Amennyiben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a regisztrációt jóváhagyja, a tagok által maguk közül kijelölt csoportképviselő jár el a csoport nevében az adóhatóság felé, külön csoportazonosító szám feltüntetésével.

A november 20-i jelentkezési határidő jogvesztő.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Pálinkát főznének a járvány miatt eladatlan magyar borokból

Géza

Fazekas: egyre több új álláshely várható a mezőgazdaságban

Géza

2009 szeptembere óta az idén májusban a legalacsonyabbak a globális élelmiszerárak

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------