17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldEgy hannoveri kertben keresik a brit kislány holttestét

Egy hannoveri kertben keresik a brit kislány holttestét

A német rendőrség kedden átkutatott és felásott egy kertet Hannoverben

– közölte a Madeleine McCann titokzatos eltűnése ügyében nyomozást folyató braunschweigi ügyészség.

„Az ásatások a Maddie McCann ügyében folytatott nyomozásunkkal kapcsolatosak” – közölte Julia Meyer ügyészségi szóvivő, a részletekre azonban nem tért ki. A német nyomozók úgy vélik, hogy a 2007-ben Portugáliában eltűnt brit kislány már nincsen életben.

Az ásáshoz a nyomozók többek között markológépet is használnak a Hannoverische Allgeimene Zeitung című helyi újság szerint, amely úgy tudja, hogy a jelenleg őrizetben lévő gyanúsított korábban Hannoverben élt.

A vizsgálat június elején felgyorsult az új gyanúsított személyének azonosításával. A 43 éves Christian B. többszörösen visszaeső német pedofil, aki Portugáliában már elítéltek nemi erőszakért és jelenleg Németországban tartják fogva.

Az ügyészség közölte, hogy „konkrét tényekről van bizonyítéka azzal kapcsolatban, hogy a kislány meghalt, de nem áll a rendelkezésére orvosszakértői bizonyíték”, nevezetesen a holttest megléte

A férfit jelenleg egy másik ügyben az észak-németországi Kielben tartják fogva.
Madeleine McCann a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek által látogatott Ocean Club nevű üdülőközpontjában tűnt el 2007 májusában, néhány nappal negyedik születésnapja előtt.

A szőke kislány – két kisebb testvérével – a család földszinti szállodai szobájában aludt, miközben szülei az üdülő szabadtéri éttermében, baráti társasággal vacsoráztak. Az ügyben Madeleine szülei is gyanúba keveredtek.

Christian B. a történtek idején a szállodától néhány kilométerre lakott. Az őrizetben magáncellába kellett helyezni, hogy a rabtársai ne bántalmazzák.

Azzal gyanúsítják, hogy megölte a kislányt. A média által idézett ügyvédje szerint tagadja, hogy bármi köze lett volna a brit kislány eltűnéséhez.

Német médiumok szerint a nyomozók a gyanúsított lakókocsijában gyermek fürdőruhákat találtak. Egy USB kulcsot is találtak több ezer pedofil felvétellel, ezek némelyikén maga a gyanúsított látható.

A férfi kérte a szabadon bocsátását, amire az ügyészség szerint nem kerül sor. A férfi kiadatását Portugália egy 72 éves nő megerőszakolása miatt követeli.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem