Hirmagazin.eu
Főoldal » Egy európai országban már sikerült úrrá lenni a járványon
Külföld

Egy európai országban már sikerült úrrá lenni a járványon

Az örömteli hírt Bent Höie norvég egészségügyi miniszter jelentette be.

A tárcavezető a legfrissebb statisztikai adatokra hivatkozott, miszerint

egy fertőzött személy átlagosan 0,7 embernek adja át a vírust. A járványügyi intézkedések bevezetése előtt Norvégiában ez az érték még 2,5 volt.

A kormányzat célkitűzése pedig az volt, hogy egy fertőzött legfeljebb csak egy másik embernak adhassa át a vírust – tette hozzá.

“Mindez azt jelenti, hogy sikerült úrrá lenni a koronavírus-járványon” – hangsúlyozta Höie. Ugyanakkor

nem tanácsolta a járványügyi korlátozások idő előtti feloldását.

A norvég kormány szerdán határoz a jelenleg április közepéig évényben lévő korlátozások lehetséges meghosszabbításáról.

A skandináv országban eddig 5760 fertőzöttet regisztráltak, 74-en vesztették életüket a betegségben és 32-en gyógyultak meg. Norvégiában szigorú korlátozásokat vezettek be a vírus terjedésének feltartóztatására. Az ország határait lezárták a külföldiek előtt, a hazájukba visszatérő norvégoknak pedig két hetes karanténba kell vonulniuk. Húsvétig a többi között a templomokat, az iskolákat, az egyetemeket és az óvodákat is bezáratták.

infostart, Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Vezető politikusok offshore érdekeltségei szivárogtak ki

info

Egy város, ahol nincsen rendőrség, a fizetés 1200 euró és minden ember dolgozik

Géza

Oroszország nem létesít újabb támaszpontot Szíriában

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------