Egy egyetemista srác meghívja ebédre az anyját az albérletbe, ahol lakik. Az ebédnél ott van a fiú lakótársa is, egy gyönyörű lány. Az anya folyton ezt a lányt figyeli, és gyanítja, hogy valami viszonyuk is lehet.

Amikor vége az ebédnek már egész biztos benne, hogy több van közöttük mint egyszerű szobatársi kapcsolat.
A srác szinte olvas anyja gondolataiban:
– Hidd el anya, tudom mire gondolsz, de nincs közöttünk a világon semmi, mi csak lakótársak vagyunk!
Kb. egy hétre rá a lány gyanakvóan megy a sráchoz:
– Egy hete, mióta az anyád itt járt, nem találom a szép ezüst merőkanalat…
– Nem tudom elhinni, hogy ő lett volna, de azért most írok neki egy levelet, csak hogy biztos legyek benne.
Így a fiú leül az asztalhoz és írja a levelet:
“Kedves Anya!
Nem mondom, hogy te vitted volna el az ezüst merőkanalat a lakásunkból, és azt sem mondom hogy nem te voltál. De tény, hogy hiányzik azóta, hogy te itt jártál ebédelni.”
Néhány napra rá megérkezik az anyja válasza:
“Kedves Fiam! Nem mondom, hogy te lefeküdnél azzal a lánnyal, de azt sem mondom hogy nem. De tény, hogy ha ő a saját ágyában aludna, akkor mostanra már régen megtalálta volna azt a merőkanalat. Anyád.

Forrás: Arany gondolatok