13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóEgy bandát elfogtak, de több ilyen veri át az időseket az országban

Egy bandát elfogtak, de több ilyen veri át az időseket az országban

forrás: M1, Híradó

Az elmúlt hónapokban az úgynevezett „unokázós” banda több embertől csalt ki pénzt, a gyanú szerint összesen 25 millió forintot. A módszerük az volt, hogy felhívták az időseket telefonon, az unokájuknak adták ki magukat, és azt mondták sürgősen pénzre van szükségük. Ehhez hasonló módszerrel több banda is dolgozik az országban.

Ezúttal Sopronban bukott le az „unokázós csalás” néven elhíresült trükkel egy háromfős banda.

Vonalas számon hívták az áldozatokat, akikkel elhitették, hogy az unokájuk, vagy hogy a gyermekük. Az is az átverés része volt, hogy egy állítólagos barátot küldtek a megbeszélt összegért.

Egy bandát elfogtak, de több ilyen veri át az időseket az országban

Aranyos Gábor, a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság rendőr-alezredese az M1 aktuális csatornának elmondta a régióban a legkisebb kicsalt összeg körülbelül 200 ezer forint volt, a legmagasabb pedig milliós nagyságrendű.

Győr-Moson-Sopron megyében legalább 12 esetben próbáltak ezzel az átveréssel pénzt kicsalni, elsősorban idős nőktől. A rendőrség becslései szerint a most elfogott társaság tavaly szeptember óta 25 millió forintot szerezhetett a módszerrel.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem