Image default
Külföld

Egy angol migráns: Már nem kell gyilkolni, az európai nők megszokták az erőszakot! Oszd meg!

Rossz autóba szállt be, elrabolta és megerőszakolta a lányt a sofőr

A 28 éves nő barátaival töltötte az estét London keleti részén, Dalstonban, amikor úgy döntött, hogy Ubert rendel és hazamegy. Amikor egy fehér autó megállt a helyszín előtt, a lány azt hitte, a megrendelt autója érkezett meg, majd beült hátra. A lánynak akkor kezdett gyanússá válni a dolog, amikor a sofőr nem tudta, merre kell őt vinni.

A Mohammed Awais nevű férfi ezután lezárta kocsija ajtajait és felgyorsított. Sötét sikátorhoz vitte a lányt East Hamben, majd először megerőszakolta, végül kirabolta áldozatát. Miután elvette a lány telefonját, laptopját és minden készpénzét, kiparancsolta az autóból és továbbhajtott – közölte az Independent.

A lány futni kezdett, majd egy ház előkertjében rejtőzött el, meggyőződve arról, hogy nem követik. Később két járókelőtől kért segítséget, akik azonnal hívták a rendőrséget.

A rendőrség négy nap múlva fogta el az elkövetőt, akit szondáztatás után azonosítottak.

A bíróságon, az utolsó szó jogán ezt mondta a migráns: “Már nem kell gyilkolni, az európai nők megszokták az erőszakot!”

A férfit több mint kilenc év börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Forrás: a hirado.hu nyomán Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Brutális özönvíz mosta el Velencét: döbbenetes fotók érkeztek, drámai a helyzet (A cikk videót tartalmaz) Oszd meg!

Géza

Kik vannak a menekültáradat hátterében? – videó

info

Felakasztottak két halálraítéltet Japánban

Géza