7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárEgy álom véget ért, válik a háromgyermekes magyar énekesnő

Egy álom véget ért, válik a háromgyermekes magyar énekesnő

A híresség állítja, képtelen szerelem nélkül élni valaki mellett, ezért immáron harmadszorra is feladott egy kapcsolatot.

Hiába tervezett egy életre jelenlegi férjével, ismét a válás mellett döntött Pintácsi Viki. Az énekesnőnek ez a harmadik házassága, ami zátonyra fut, ugyanis saját bevallása szerint képtelen a szerelem elmúltával benne maradni egy kapcsolatban. 

„Szerelmes típus vagyok. Persze, tisztában vagyok azzal, hogy az izzó szerelem elmúlik, szeretetté lényegül át, ezt el tudom fogadni és meg is tudnám élni. De azt nem, amikor két ember csak éldegél egymás mellett” – fogalmazott a Story magazinnak Viki, aki öt év után tett pontot a kapcsolata végére.

Az énekesnő állítja, férje, Iván rendkívül jó ember, ezért nagyon nehezen hozta meg a döntést, sokáig küzdöttek a házasságukért. Mivel még mindig nagy a szeretet közöttük, ezért békében válnak el egymástól.

A végső döntést megkönnyítette, hogy nem született közös gyermekük. Vikinek az is sok erőt ad, hogy az előző két férjével is baráti viszonyban maradtak, így biztos abban, hogy harmadik exével sem romlik majd meg idővel a viszonyuk.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work