Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Egészen szörnyű, hogyan lett öngyilkos a kétgyerekes Pest megyei apa

Azt suttogják, soha nem állt tőle távol az önsors rontás.

Döbbenetes módját választotta az öngyilkosságnak egy kétgyerekes Pest megyei férfi. Délután, amikor már mindenről lemondott, beült autójába, nyakába pedig egy vastag kötelet kötött. A kötél másik végét a kocsi mellett álló fához erősítette, majd egyenesbe tette a váltót, és sóhajtva rálépett a gázra…

Esélye sem volt a túlélésre.

Egészen szörnyű, hogyan lett öngyilkos a kétgyerekes Pest megyei apa
Képünk illusztráció

A közelben dolgozók riasztották a mentőket, de mire a helyszínre értek, már csak a halál beálltát tudták megállapítani – írta meg a Bors.

“Sokan ismerték a településen, mindenkit megrendít a halála. A kereskedelemben dolgozott, nem hinném, hogy anyagi problémák vezettek a tettéhez. Évekkel ezelőtt elvált, neje és két fia külön éltek tőle. Néha betért közénk egy italra, beszélgettünk, rendes, jóravaló ember volt, igaz, kicsit befelé forduló. De senki nem gondolta volna, hogy ilyesmit forgat a fejében” – mondta a lapnak egy helyi férfi.

Egy közelben lakó asszony azt mondta: a férfitől nem állt távol az önsors rontás, ezért veszthette el a családját is. Feleségétől elvált, két gyerekével pedig nem tudott olyan gyakran találkozni, ahogy azt szerette volna.

“Sokan odasereglettek, amikor ez a szörnyűség megtörtént. Körülbelül két óra körül járhatott, a házzal szemben van egy óvoda, még szerencse, hogy a kicsik nem láttak semmit. Itt mindenki azt gondolja, hogy régóta tervezgethette, hogy így végez magával, ehhez hatalmas elszántságra lehetett szüksége” – elmélkedett a nő.

A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit. Csehák Hajnalka pszichológus szerint bár extrémnek tűnhet ez a módszer, valójában az önakasztás egyik változatáról beszélhetünk, ami különösen jellemző a férfiakra.

Forrás: Ripost

Hasonló hírek

Tömegkarambol az M0-áson

Edit

Egymás után találják a Ferrarikat Budapesten

Edit

Körúti robbantás: vége a hajtóvadászatnak?

Edit