5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldEgész iparág épült ki a migránsok utaztatására a világban

Egész iparág épült ki a migránsok utaztatására a világban

forrás: M1

Egyre gyorsabban sikerül elérniük Európát a migránsoknak. Görögországban kompok és vonatok, Szerbiában különbuszok szállítják a határokhoz emberek tömegeit.

Bodrum, Törökország délnyugati csücskében korábban kedvelt nyaralóhely volt, mára a csempészhajók kiindulási pontja. Idáig a kelet-törkországi menekülttábrokból még menetrendszerinti busszal is el lehet jutni. Az út hosszú, két-három napba is beletelik. A csempészek itt állítják össze a csoportokat. Itt csatlakoznak azok, akik jóval messzebbről, Afganisztánból, Pakisztánból, Bangladesből érkeznek. Ők eddigre már több ezer dollárt fizetnek ki azért, hogy átjussanak a határokon.

A csempészek ebben az évben már legalább harmincmilliárd forintot kereshettek csak ezen a pár kilométeres szakaszon – amiből nyilván telik arra is, hogy elintézzék, ki nézzen félre, amikor indulnak a hajók. A török rendőrség az elmúlt napokban – külföldi nyomásra mintha aktivizálná magát, több induló hajót is feltartóztattak. A helyi statisztikák szerint eddig harmincezer embert vittek vissza Törökországba.

A görög-macedón határon egyre türelmetlenebbek az érkezők – a macedón rendőrség próbálja ugyan kordában tartani az áradatot, és csak kisebb csoportokban engednék át a zöldhatáron az embereket – emiatt rendszeresek a hétfő délelőttihez hasonló lökdösődések migránsok és a macedón rendvédelem között.

Gevgelija, 2015. szeptember 7. Bevándorlók áttörik a macedón rendőrség kordonját a görög-macedón határon, a macedóniai Gevgelija közelében 2015. szeptember 7-én. Az Európai Unióba tartó bevándorlók Macedónián és Szerbián keresztül akarnak Magyarországra jutni. (MTI/EPA/Nake Batev)Gevgelija szeptember 7-én. (MTI/EPA/Nake Batev)

Aki átért Gyevgyelijában, vonatra száll – a macedón kormány napi két különvönattal viszi a szerb határra a migránsokat.

A kövekező lépés Presevo, Szerbia, ahol a szerb hatóságok ideiglenes regisztrációt kérnek az illegális határátlépőktől. Erre várni kell, ami lassítja a mozgást. Itt egy-két napot tötlenek – az M1 tudósítója szerint a migránsokra már egész iparág épült itt.

A buszok Szabadkáig vagy Magyarkanizsáig viszik a migránsokat. Itt általában ismét embercsempészek várják őket. Ők mutatják az utat a röszkei sínpárig – amiért több száz eurót is elkérnek.

Az egész út korábban, míg nagyobb részt gyalog tették meg, akár egy hónapig is eltartott Kelet-Törökroszágból, mára másfél hét alatt is megtehető. Az árak pedig nagyon változatosak – korábban ötezer euró alatt nem is volt érdemes próbálkozni. Ma már viszont – mivel sok helyen kedvezményes állami szállítást kapnak a migránsok – ennek a töredékéért is el lehet jutni az unióba.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem