Hirmagazin.eu
Főoldal » Egész hétvégén oltják a 16 és 18 év közötti fiatalokat..
Egészség - betegség

Egész hétvégén oltják a 16 és 18 év közötti fiatalokat..

Jövő keddig közülük 95 ezren kapják meg a Pfizer első adagját. Ez ismét meglódította az oltási tempót, így a reggeli hivatalos adat szerint már csaknem 4 millió 555 ezren vannak túl az első adagon és 2 millió 656 ezernél járt a második dózisok száma.

Szlávik János főorvos szerint 5-6 millió közé kellene eljutni, hogy nyugodt legyen a nyár – hangzott el az M1 Híradójában.

Mintegy ezer regisztrált fiatalt vártak védőoltásra a Fejér Megyei Szent György kórházban szombaton.

Néhány nap alatt mintegy 3 ezer 16 és 18 év közötti kapja meg a vakcinát a kórház oltópontjain. A tapasztalatok azt mutatják, a fiatalok oltása is gördülékenyen halad. Hogy ez így is maradjon az kell, hogy a páciensek is felkészüljenek a védőoltásra.

Reiber István, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház járványügyi főmunkatárs arra hívta fel a fiatalok oltakozók figyelmét, hogy hozzák magukkal a szülői beleegyező nyilatkozatot.

A debreceni Klinikai Központban 20 oltóponton 3700 regisztráltnak adták be az injekciót. 2600-an az első oltásukat kapták, köztük sok 16-18 év közötti fiatal.

„Nagyon köszönöm minden szülőnek -mert ugye a 16-18 éves korosztályt kezdtük el oltani-, nagyon köszönöm a szülőknek, iskoláknak, hogy támogatták, hogy a gyerekek pontosan, időben érkezzenek.és már a harmadik nap oltjuk és gyönyörűen működött a rendszer” – mondta Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója.

A felnőttek tömeges oltását is folytatják országszerte. Miskolcon olyanok is megkapták a vakcinát, akiknek korábban erre önhibájukon kívül nem volt lehetőségük.

Mintegy 3000 embert oltottak be egy nap alatt a városban. Nagy részük –mintegy 2500-an az első dózist kapták. Ezzel párhuzamosan az ismétlő oltásokkal is jól haladnak.

„Második oltásra is hozzák magukkal ezt a kitöltött hozzájárulási nyilatkozatot és azt a kártyát, amit az oltáshoz adunk. Mert így könnyebben beazonosíthatók, kisebb a tévedés lehetősége és gyorsítja az ellátást” – hangsúlyozta Szabó Miklós, a Borsod-Abaúj-Zemplém megyei központi kórház oltóközpont orvosszakmai vezetője.

A magyar oltási program az egyik legsikeresebb az Európai Unióban. Reggelig 4 millió 555 ezren kapták meg a vakcina első dózisát. Magyarország továbbra is az Unió éllovasai között van, a hazai lakosságarányos átoltottság már meghaladja a 46 százalékot, aminél jobban csak Málta áll. Az uniós átlag jóval rosszabb: 30 százalék.

A második oltást pedig már 2 millió 657 ezren megkapták. Egy hét alatt Magyarországon csaknem 500 ezer első és második dózist adtak be. Pénteken például összesen csaknem 101 ezer első és második körös oltást adtak be a háziorvosoknál és kórházakban.

„Nagyon kedvező, hogy nagyon sok 16-18 éves fiatal is hajlandó felvenni a védőoltást”

A 16-18 évesek oltása mérföldkő a járvány elleni küzdelemben, hiszen egy újabb nagy csoport szerez védettséget – erről Szlávik János beszélt az M1-nek. A Dél-Pesti Centrumkórház főorvosa ugyanakkor hangsúlyozta: akik még nem regisztráltak, azok ne várjanak, és kérjék a védőoltást.

„Ez a jelenlegi 4,5 millió még nem elég ahhoz, hogy nyugodtan hátra dőljünk, még több embernek kell beoltatni magát, még több embernek kell regisztrálni. Úgy látom, hogy a jelenlegi állapotban is az oltottság már valamilyen befolyással van a járványra. Látjuk azt, hogy a harmadik hullámnak lassan vége van, de addig nem lehetünk biztosak abban, hogy nem romlik a járványügyi helyzet, amíg nincsen legalább 5, vagy akár 6 millió ember beoltva” – mondta az infektológus főorvos.

Reggelig 1039 új fertőzöttet azonosítottak, és a vírus miatt elhunyt 73 beteg. Mintegy 2500-an vannak kórházban, közülük 308-an szorulnak gépi lélegeztetésre.

M1, hirado

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Ennek a levélnek köszönhetően megszabadulhatunk a visszerektől, a memória zavartól és a fejfájástól is! Csak akkor hat, ha így készíted el!

Mazsi

Miért egészséges a füge?

Mazsi

Nem volt maszk a kétéves kislányon, leparancsolták a magyar házaspárt az amerikai repülőgépről – videó

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!