5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőMédia és szórakozásÉdes délelőtt Radics Gigivel és Iszak Esztivel

Édes délelőtt Radics Gigivel és Iszak Esztivel

Édesek, csábítóak, és nehéz nekik ellenállni… Iszak Eszti és Radics Gigi az édesszájúak fellegvárába, egy sütikészítő műhelyben látogattak, ahol egy igazi profitól leshették el néhány trendi édesség elkészítésének fortélyait.

Édes délelőtt Radics Gigivel és Iszak Esztivel

A két lelkes „cukrásztanonc” az üzlet kirakatában állva ismerkedett az amerikai süticsodákkal, nem kis feltűnést keltve ezzel.

 „Nem csak az édességeket szeretem, de szívesen sütök is otthon. Nagyon kikapcsol, imádok kísérletezni, és már többen mondták, hogy van érzékem a süteményekhez” – kezdte Iszak Eszti, a VIVA műsorvezetője. „A sajttortám például legendás, de cupcake-et is készítettem már ajándékba a barátnőm szülinapjára és lánybúcsúra. Igyekszem mindig valami extrát belecsempészni a receptekbe, például chilit a csokiba, vagy ahogy most itt is, egy kis Tennessee Honey-t, ami szuperül illeszkedik a méz miatt” –  tette hozzá Iszak Eszti, akitől azt is megtudtuk, hogy cake pop-ot például most csinált először.

A lányoknak az alkotásban Sallay Fanni, a Cake Shop tulajdonosa segített.

„Érdekes, de mióta lefogytam, azóta lettem igazán édesszájú. Azt mondják, hogy mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb, és ez így is van” – vette át a szót Radics Gigi. „Ráadásul nálunk otthon mindenki odavan a sütikért, és ez sem könnyíti meg a helyzetet. Persze azért odafigyelek, hogy mit eszem, de egy héten egyszer néha jó egy kicsit engedni a csábításnak. Van, hogy otthon is nekiállunk sütni valamit apuval, ami aztán garantált, hogy néhány perc alatt el is fogy, az öcsémet és anyut sem kell félteni” – tette hozzá Gigi, aki nemrég épp Hollywoodban kóstolt meg néhány tipikus helyi édességet, ezért is örült a rögtönzött süti kurzusnak.

Ahogy a sztárok, úgy a Jack Daniel’s is a mértékletes alkoholfogyasztás híve, fogyaszd Te is felelősséggel.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem