15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőKultúraEddig otthon őrzött első világháborús emlékeket állítottak ki a veszprémi levéltárban

Eddig otthon őrzött első világháborús emlékeket állítottak ki a veszprémi levéltárban

Világháborús centenárium – Eddig otthon őrzött első világháborús emlékeket állítottak ki a veszprémi levéltárban

Az első világháború történetét mutatja be a családok emlékeiből készült gyűjtemény fényképeken, tárgyakon, háborús térképeken keresztül, emberközelivé téve a száz évvel ezelőtt történteket – mondta a veszprémi levéltárban nyílt, a Sublótba zárt háború című tárlat csütörtöki megnyitóünnepségén a város polgármestere (FIDESZ-KDNP).

Porga Gyula, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság elnöke elmondta, hogy az emlékbizottság 2014 januárjában hirdette meg az első világháborús családi archívumok, képek, személyes tárgyak gyűjtését, melynek eredménye a most megnyílt tárlat.

Hozzátette: a történelem a családok története, amely most hét vitrinben elevenedik meg.     A veszprémi Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság célja, hogy közel hozza a történelmet a fiatalokhoz – jegyezte meg a polgármester, hozzátéve, hogy számos kiadvány, zenei CD készült ennek az elképzelésnek a jegyében és ezt célozza a Sublótba zárt háború című tárlat is.     A veszprémi levéltárban, a Laczkó Dezső Múzeumban és az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban mintegy ezer dokumentum gyűlt össze, ebből válogatták ki a kiállítás anyagát – fogalmazott.

Polmann Ferenc, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténésze kiemelte, hogy az első világháború fontos korszakhatár a magyar történelemben, mely „eltemette” az Osztrák-Magyar Monarchiát és megteremtette a mai Magyarországot.

A tárlat példaértékűen bizonyítja, hogy milyen sok emlékanyag megmaradt ebből a korszakból – mutatott rá a hadtörténész.     1945 után sokáig háttérbe szorították az első világháború történetét, tabutémának számított. Sokkal többet foglalkoztak a második világháborúval, annak ellenére, hogy 1914 és 1918 között több katona halt meg, mint a második világháborúban, 1 millió 200 ezer halottja volt az Osztrák-Magyar Monarchiának – jegyezte meg Polmann Ferenc.

Családi és katonai fényképek, személyes tárgyak, katonai térképek, hadinaplók, a háborúból küldött levelek teszik személyessé és kézzelfoghatóvá a száz évvel ezelőtt történt eseményeket – fogalmazott.
A tárlat 2016. március 31-ig látható a veszprémi levéltárban.

 

 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work