Image default
Sporthirek

Dzsudzsák csapdában, ezért nem kell a válogatott csapatkapitánya

Komoly presztízsveszteséget szenvedett el ezen a nyáron Dzsudzsák Balázs. Egyelőre annak ellenére sem talált magának csapatot a 31 éves focista, hogy nem kell érte átigazolási díjat fizetni.

Ma éjfélkor zárul az átigazolási időszak, de a lejárt szerződésű labdarúgókat, köztük Dzsudzsák Balázst ez nem érinti. Ők ezt követően is bármikor aláírhatnak.

Viszont a helyzetük beszédes, azt üzeni, hogy első körben sehol sem számoltak velük. Mindössze vészmegoldást jelenthetnek váratlan sérülések esetén, illetve olyan csapatoknál jöhetnek szóba, amelyek rosszul kezdték a szezont.

Ingyen sem kell

Karrierje során először került olyan helyzetbe Dzsudzsák Balázs, hogy nem kell érte átigazolási díjat fizetni. Menedzsere, Vörösbaranyi József korábban a Ripost-nak elmondta, ez egy új, izgalmas és könnyebb helyzetet teremt. De ennek ellenére sem kapkodnak utána, hiszen az utóbbi években egyre gyengébb bajnokságokban (török, arab) szerepelt, és rendre csalódást okozott.

A pénz az első

Úgy tudjuk, Dzsudzsák anyagilag és szakmailag sem hajlandó kompromisszumot kötni. Ahogy azt korábban a Ripost megírta, a Vidi FC-től például havi 48 millió forintos fizetést kért, és a német másodosztályú Hamburgot is elképesztette az anyagi igényeivel. Kérése és a teljesítménye nincs összhangban, nem véletlen, hogy az al-Vahda sem marasztalta őt.

Dzsudzsák csapdában, ezért nem kell a válogatott csapatkapitánya
Dzsudzsáknak továbbra sincs klubja
Fotó: MTI

Rossz edzettségi állapotban van

Dzsudzsák legutóbb áprilisban lépett pályára tétmérkőzésen, a nyáron pedig a Ferencvárossal készült. Természetesen nincs olyan edzettségi állapotban, hogy azonnal bevethető legyen. Nem véletlen, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány is mellőzte őt a válogatottból. Nagy kérdés, hogy ilyen előzmények után szeptemberben melyik csapat lát benne fantáziát.

Bloggerek ajánlgatják Dzsudzsákot

Dzsudzsák neve mindössze akkor tűnik fel a nemzetközi átigazolási hírekben, ha a bloggerek bedobják. Mértékadó lapok nem foglalkoznak vele. Nemrégiben a Cardiff egyik bloggere vetette fel, hogy a magyar szélső megoldást jelenthet a csapatnál. Ugyanígy az Aston Villánál, és Törökországban is felmerült a neve.

Forrás: Ripost

Fotó: MTI

Hasonló hírek

Fa Nándor halhatatlan magyar sportoló lett

Géza

Pünkösdi Rallycross Parádé a 20 éves RabócsiRingen!

Edit

A Paks ikszelt a Nyíregyházával

info