Image default
Külföld

Dzsihadisták gyerekeitől retteg Európa

A német kormány szerint több mint száz olyan 14 éven alatti gyermek térhet hamarosan vissza Németországba, akiket az Iszlám Állam által hirdetett propaganda szerint neveltek fel.

Számtalan olyan videó terjed a neten, amelyeken a pisztolyt alig elbíró kisgyerekeket ünnepelnek dzsihadista harcosok gyilkosként. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet propagandavideóiban ugyanis sokszor a terroristák kisgyerekekre bízzák a kémeknek gondolt, vagy „hitetlennek” nevezett emberek kivégzését.

Ezeknek a kisgyerekeknek ebben semmi borzasztó nincs, mivel ebben nevelkedtek.

Az azonban szinte biztos, hogy egy normális ország normális kultúrájába soha nem fognak tudni beilleszkedni. Számukra az erőszak, a nők semmibevétele, a gyilkosságok, a sharia és a radikális iszlám a mindennapok része.

Ezzel tisztában van több nyugat-európai ország vezetője is, többek közt Németországé is. A német kormány szerint az országukból közel ezer ember utazott keletre, hogy az Iszlám Állam mellett harcolhasson. Sokan a gyermeküket is vitték, sokaknak pedig már külföldön született gyermeke. A becslések szerint a nagyon közeli jövőben több mint száz ilyen 14 év alatti gyermek térhet vissza Németországba – írja a Welt.

Ez pedig magában hordozza annak a veszélyét, hogy ezek a kiskorú gyermekek előbb-utóbb terrortámadást követhetnek el Németországban.

A franciáknak is hasonló félelmeik vannak, ők azonban radikális lépésre szánták el magukat. A francia kormány úgy döntött, hogy megtiltja a női dzsihadisták hazatérését, és inkább azt szeretnék, ha Szíriában kellene tetteik miatt a bíróság elé állniuk.

Forrás: Ripost

Hasonló hírek

Lezuhant egy orosz gép, nincs túlélő

Géza

A világtörténelemben miniszterelnöknek akkora ázsiója soha nem volt senkinek, mint ma Orbán Viktornak! Oszd meg!

Géza

A világ legnagyobb bombáját dobták az Iszlám Államra – VIDEÓ

Mazsi