14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldDurvul a helyzet Svájcban, a hadsereg is beszáll

Durvul a helyzet Svájcban, a hadsereg is beszáll

Svájcban az utóbbi 24 órában 58-an haltak bele a koronavírus-fertőzésbe – közölte az ország Szövetségi Közegészségügyi Hivatal.

A csütörtök déli adatok szerint már 161 halottja van a betegségnek, sőt a worldometers.info frissítése szerint már 171-re nőtt az áldozatok száma. A vírustól fertőzöttek száma 11 ezer fölé emelkedett.

Svájc azon kevés fejlett államok egyike, ahol kötelező a katonai szolgálat, és immár a hadsereg is besegít a betegellátásba. A második világháború óta először mozgósították a fegyveres testület egy részét. Az ápolónők hálásak a segítségért, mint egyikük mondta, a katonák erősek, és

nagy segítség, hogy a magatehetetlen betegeket kiemelik ágyaikból a szállításhoz.

További feladatuk besegíteni a takarításba, fertőtlenítésbe. A svájci hadseregnek 2400 úgynevezett kórházi katonája van, köztük nők is akadnak. Ugyanakkor nemcsak őket mozgósította a kormány, hanem összesen mintegy nyolcezer katonát június végéig. Egyebek közt szükség esetén sátrakat kell felállítaniuk, mentőautót vezetniük, egészségügyi és egyéb szállítmányokat fuvarozniuk. További ezer ember önkéntesként jelentkezett, hogy segítsen a járvány elleni harcban.

Mindazonáltal a tehetős, kiváló egészségügyi rendszerű Svájc kórházaiban is hamarosan összeomolhat az ellátás – figyelmeztetett egy magas rangú illetékes. A legterheltebbek az olasz határ melletti Ticino tartomány kórházai, az egyikben már most a kapacitás maximumán dolgoznak.

 

Nyitókép: MTI/AP/Keystone/Denis Balibouse
Forrás: Infostart / Hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek