5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóDurva veszélyre figyelmeztet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Durva veszélyre figyelmeztet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy súlyos balesetet elemeznek a rendőrök, így próbálják elővigyázatosságra tanítani az autóvezetőket.

Hétfőn egy Renault típusú személygépkocsi közlekedett a 12-es számú főúton Verőce irányából Vác felé. Az elsődleges adatok szerint haladása közben egy másik jármű előzésébe kezdett, melynek során elvesztette uralmát a járműve felett, áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy ott közlekedő Honda típusú személygépkocsival.

A kép illusztráció.

A Honda az ütközés következtében a tetejére borult és az út melletti árokban állt meg.

Közben egy Verőce irányából Vác irányába közlekedő Volkswagen típusú személygépkocsi sem tudta az ütközést elkerülni és nekiütközött a Renaultnak. A balesetben három személy megsérült.

A baleset körülményeit a Váci Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya vizsgálja.

Az elsődleges adatok szerint

feltehető, hogy a közúti közlekedési baleset oka a kanyarodás és az előzés szabályainak megsértése volt.

A járművel történő előzés szabályai

Fontos, hogy mielőtt a járművezető irányt változtat, manővere előtt meg kell győződnie arról, hogy gépkocsija előzésébe nem kezdett-e bele más jármű, illetve elsőbbséget kell adnia a szemből érkezőknek.

A kép illusztráció.

Ugyanígy az előzés során is nagyon körültekintően kell eljárni. Még annak megkezdése előtt meg kell bizonyosodni arról, hogy más nem előzi-e már a járművét, az előtte haladó ilyen szándékot nem jelzett-e, van-e elegendő út a manőverhez, illetve ezzel más járművezetőt nem késztet-e hirtelen fékezésre. Szintén fontos a megfelelő oldaltávolság megtartása is.

Kérik a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel, a közlekedési szabályok betartásával vezessenek!

Forrás: inforadio.hu

Képek: Totalcar, 24.hu, erdon

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work