Dunaújváros (1951 előtt Dunapentele, 1951-1961 között Sztálinváros / 1956-ban ismét Dunapentele) megyei jogú város Fejér megye délkeleti részén, a Duna jobb partján. A Dunaújvárosi kistérség központja.

Az ókorban területén feküdt a rómaiak Intercisa nevű városa.

Dunaújváros a Mezőföld keleti szélén, a Duna jobb oldalán, Budapesttől 67 km-re található. A város három nagyobb részre tagolódik. Északon a patakok szabdalta mélyebben fekvő részen található Dunaújváros óvárosa, az ún. Pentele városrész, mely az egykori Dunapentele évszázadok óta beépített belterületi részét jelenti. Az Óvárostól délre épült fel az 50-es években – Dunapentele közigazgatási területén / külterületén – a magasan az Óváros fölé emelkedő Pentelei-fennsíkon az ún. Újváros („első szocialista város”), amely azonban sohasem különült el Dunapentelétől, mindvégig egy közigazgatási egységet jelentettek. A várostól délre épült a Dunai Vasmű, melyet jelentős véderdők választanak el a várostól. A város a tengerszinttől 116 m feletti magasságban van, keleten a Duna mintegy 10 km-es szakaszon határolja, nyugatról pedig szelíd dombvidék övezi. Megközelíthető a 6-os számú főútról, valamint az M6-os és M8-as autópályákról.

A feltárt leletek is bizonyítják, már az őskorban is lakott volt ez a terület. Az első jelentős település, amely mintegy hét évszázadon át virágzott, a bronzkorban alakult ki. Hatalmas tárgyi leletanyag maradt fenn a római korból is, amelyek arról árulkodnak, hogy az itt kiépült Intercisa nevű római katonai tábor a hozzá kapcsolódó polgárvárossal jelentős szerepet játszott a Római Birodalom keleti határának, a limesnek a barbár támadások elleni védelmében. A honfoglaló magyarok a 10. század elején telepedtek meg a térségben. A későbbi korból származó ásatások tárták fel a Dunaújváros elődjének tekinthető, már az Árpád-korban is létező, máig fennálló Pentelét, amely egy középkori görög szentről, Szent Pantaleonról, pontosabban az egykori Duna-szigeti (a mai Szalki-sziget elődje) Szent Pantaleon apátság védőszentje után kapta a nevét.

A falu 1541-től 1688-ig volt török uralom alatt, a 15 éves háború alatt pedig a lakosság teljesen kipusztult. A XVII. században palánkvárat építettek a törökök a falu (mezőváros) magját jelentő Rácdombon. A török alóli felszabadulás után – több Duna-menti településhez hasonlóan – a magyar lakosságot rácok váltották fel. Amikor pedig a Duna menti községek jobbágyai megtagadták a labancoknak a szolgálatot, Pentele is német megszállás alá került és újból elnéptelenedett.

A pentelei rác lakosság részt vett a Rákóczi-szabadságharcban, amelynek leverése után a falu újra kiürült volna, ha nem hoznak magyar telepeseket a községbe. Ezt követően azonban a település fejlődésnek indult. Az 1831. évi kolerajárvány után a jobbágyok helyzetének romlása ugyan lázadáshoz vezetett – ennek vezetője Szórád Márton csizmadiamester volt –, ám közben 1830-ban a község jogot szerez évente négy országos és hetente két hetivásár tartására. Megyei vizsgálat után az uralkodó, a későbbi palotapuccsal megbuktatott „jóságos” V. Ferdinánd 1833-ban (ismét) mezővárosi rangot adott Pentelének.

Az 1848-49-es szabadságharc idején a város népe Kossuth zászlaja alatt harcolt: a „nemzeti őrsereg” 1848. május 28-án befejezett összeírása szerint a nemzetőrségnek 237 tagja lett (fegyvergyakorlatra alkalmas közülük 223 személy); a szabadságharc idején a nemzetőrök és a népfelkelők felügyelték a dunai átkelőt és a Buda-Eszék út pentelei szakaszát. A szabadságharc bukása után letartóztatták Téglás János bírót és bebörtönözték a város forradalmi szemléletű jegyzőjét, Varga Mihályt. A lakosság nagy része mezőgazdasági bérmunkás sorba kényszerült. A kiegyezést követő közigazgatási változások során 1870-ben Dunapentelét a nagyközségek közé sorolták. Ekkor költözött véglegesen Pentelére a település szellemi arculatának korabeli legjelentősebb formálója, Rosti Pál világutazó, útikönyv-író, földrajz- és néprajztudós, az első magyar fotográfusok egyike. (A Pesten született tudós fotográfust a pentelei római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra.) A település másik – itt született – híres személyisége: Pentelei Molnár János festőművész (1878–1924).

A település a második világháború alatt bombakárokat szenvedett.

A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége 1949 végén hozott döntést egy új, gigantikus vaskohászati kombinát és a hozzá kapcsolódó lakótelep felépítéséről, amelynek célja az volt, hogy megteremtse a hazai szocialista nehézipart.

Az eredetileg Mohács környékére álmodott beruházásnak a megromlott magyar-jugoszláv kapcsolatok miatt új helyszínt kerestek, így esett a választás a Mezőföldi-plató szélén álló településre: az első ötéves terv legjelentősebb beruházásaként kezdődött tehát az új város – akkori nevén Sztálinváros – építése. 1956. október 24-től forradalmi hangulat uralkodott a városban. A hatalmat valósággal sokkolta a sztálinvárosiak forradalmi hevülete. Tény, hogy a forradalom ideje alatt hazánkban elszaporodott rádióadások közül utoljára a dunapentelei Rákóczi adó szólalt meg, ahol is kikiáltják a Pentelei Köztársaságot és kérik az ENSZ beavatkozását az orosz megszállás miatt. Az ezutáni konszolidációs időszak mérföldköve, hogy a város neve – 1961-től – Dunaújváros. A Sztálin vasműből Dunai Vasmű, majd Dunaferr Zrt. lett. A vállalatcsoport ma is az ország egyik legjelentősebb ipari komplexuma, amelynek nagy szerepe van abban, hogy a város az elmúlt évtizedekben megtalálta reális helyét az ország gazdasági-kulturális életében, és a Mezőföld keleti részének jelentős központjává vált.

Forrás: hu.wikipedia.org
Cím: Városháza tér 1.
Tel: +36 (25) 411-900
E-mail: [email protected]
Web: www.dunaujvaros.hu