5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóDunai hajóbaleset: telefonos bűnügyi felügyelet alatt marad a Viking Idun kapitánya

Dunai hajóbaleset: telefonos bűnügyi felügyelet alatt marad a Viking Idun kapitánya

Jogerős, hogy telefonos bűnügyi felügyelet alatt marad a Viking Idun kapitánya

– erősítette meg a Magyar Nemzet értesülését a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-nek.

Bagoly Bettina elmondta: a most helybenhagyott elsőfokú döntés szerint

A KÉNYSZERINTÉZKEDÉST ÁPRILIS 30-ÁIG RENDELTÉK EL.

Az MTI január végén írt arról, hogy fellebbezett a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Viking Idun ukrán kapitányának bűnügyi felügyeletét elrendelő végzés ellen. A vádhatóság azt kifogásolta, hogy a bíróság nem írt elő személyes, csak telefonos jelentkezési kötelezettséget a gyanúsítottnak.

Segítségnyújtás elmulasztásával vádolják

A Hableány sétahajónak 2019. május 29-én nekiütközött Budapesten, a Margit híd közelében a Viking Sigyn szállodahajó. Az ezután elsüllyedő sétahajón 35-en voltak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast a mai napig keresnek a hatóságok.

27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast a mai napig keresnek a hatóságok. FOTÓ: KONCZ MÁRTON – ORIGO

A Hableánnyal ütköző szállodahajót követő hajó, a Viking Idun ukrán kapitányát a Budapesti Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki harmincöt rendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétségének megalapozott gyanúja miatt.

Telefonos jelentkezési kötelezettséget írtak elő

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az MTI-nek januárban megerősítette, hogy

A KAPITÁNY UKRAJNÁBAN TARTÓZKODIK.

Hozzátette: a bűnügyi felügyelet intézménye lehetővé tette a gyanúsítottnak, hogy külföldre utazzon, csak azt a kötelezettséget írta elő neki, hogy a megjelölt időpontokban jelenjen meg a rendőrségen.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész ugyancsak januárban közleményben tájékoztatott arról, hogy indítványozták: a bíróság a 2021. január 30-áig meghosszabbított bűnügyi felügyeletet újabb négy hónappal, változatlan feltételekkel hosszabbítsa meg, utasítsa el a védőnek a megszüntetésre irányuló indítványát. A bíróság a kényszerintézkedést meg is hosszabbította, de nem személyes, hanem telefonos jelentkezési kötelezettséget írt elő a gyanúsítottnak.

Addig nem tájékoztatnak, amíg meg nem kapja a határozatot

E végzés ellen az ügyészség azért fellebbezett, mert megítélése szerint a telefonos jelentkezés a mai technika mellett már semmiféle fizikai korlátozásnak nem minősül, ígya törvény által deklarált célnak nem felel meg.

Az ügyészségi fellebbezésre akkor a Fővárosi Törvényszék is reagált, és a járványhelyzettel indokolta a Budai Központi Kerületi Bíróság döntését. Közleményükben akkor azt írták: a járványügyi helyzet miatt fennálló korlátozásokra – határzár, karanténkötelezettség – figyelemmel a bíróság megváltoztatta a bűnügyi felügyeletnek a gyanúsítottnak korábban előírt magatartási szabályait. Jelen helyzetben a személyes jelenlét további előírása – amit a gyanúsított tőle kívül álló okok miatt egyébként már tíz hónapja nem tud teljesíteni – a kényszerintézkedés teljes kiüresedéséhez vezetne – érveltek akkor.

A Magyar Nemzet hétfőn azt írta: a Fővárosi Törvényszék a döntés indoklásáról addig nem ad tájékoztatást, amíg az érintettek – így az Ukrajnában tartózkodó hajóskapitány – meg nem kapják a határozatot.

origo

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem