6.6 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőMédia és szórakozásDukai Regina szinte Facebook-függő

Dukai Regina szinte Facebook-függő

hirmagazin 2015 06 10 150821

Dukai Regina mindig fent van a Facebookon, szelfizik, állandó a facebookos jelenlét nála, mintha csak rá szabták volna ezt a közösségi oldalt. Minden jelentős, vagy kevésbé jelentős eseményt kiposztol.

Szívesen ad hírt magáról, közszereplő. Nos, a közszereplőség elég jól áll neki, és egy közszereplő legyen mindig fent a Facebookon, hiszen ez egy közösségi oldal. Ha követjük Dukai Regina Facebook-oldalát, hamarabb értesülhetünk a vele történt eseményekről. Jó a Facebooknak ez a követem-opciója, hiszen így mégsem olyan, mintha rajongó lenne az ember, nem olyan személyes viszony egy közösségi oldal keretein belül. Értesülhetünk a legújabb fotózásairól, legutóbb éppen a H & M Studio A/W 2015-ös kollekció sajtóbemutatóján vett részt, ahol, mint díszvendég szerepelt. Dukai Regina amellett, hogy közszereplő egyébként modell. De foglalkozik zenével és énekléssel is. Ezt még általános iskolás évei alatt kezdte el. Az iskola mellett 4 évig zeneiskolába járt, ahol zongorázni tanult, és öt évig a kapuvári kórus tagja volt, akikkel minden évben fellépett a karácsonyi koncerten.

4687658Regina Facebook-oldaláról kiderül, hogy rendszeresen hódol az edzésnek, és hogy esténként szeret a kádban pancsolni. De az általa készített laktózmentes jégkrém receptjével is megismerkedhetünk. Regina imád megnyilvánulni, és rengeteg követője van. Egy-egy megnyilvánulására akár 1000 like is jut. Ő most nagyon népszerű a celebek közül. És bár azt gondolná az ember, a Facebook lecsengőben van. Egyáltalán nem, népszerű megint, mint az első időkben. Regina oldalán legalább is ez látszik. Regina mindig is énekesnő szeretett volna lenni, de először modellként vált ismertté. Bátyja, Gergely, négy év egy hónapot töltött börtönben drogdílerkedés miatt. Majd 2011-ben jelentkezett a Való Világ 5 szériájába, az Alfahímek kategóriában, ahova a nézők elsőként szavazták be a villalakók közé. Regina 2010 februárja óta Feczesin Róbert labdarúgó élettársa. Zenei karrierje akkor folytatódott, amikor 1999-ben részt vett a TV2 Kifutó című műsorában, de nem ért el helyezést. 2004 decemberében jelent meg első albuma Csak szeress… címmel. Az albumról két kislemez jelent meg, a Csak szeress vagy menj tovább, és a Befogom a szám című dalokból. 2006-ban felkérték a Tibor vagyok, de hódítani akarok című film egyik betétdalának, a Szerelemről álmodom című dalnak az eléneklésére. Még ugyanebben az évben Sári Évivel készített el egy kislemezt, mely a belém bújt a kis ördög című dalból készült. Dukai Regina tehát tudatosan építette zenei karrierjét, ha nem is szárnyalt vele valami magasan. DJ Szeifert és Krash is felkérték, hogy egy közös kislemez erejéig dolgozzanak együtt, ez a munka a Rhythm of Noise című dalból készült.

Regina azonban manapság csak a modellkedésnek él, és a szelfizésnek. Részt vett a Swarovski Winter Garden Fall/Winter 2015-ös bemutatóján. Modellkarrierje 2001 szeptemberében indult, egy válogatáson Fabinyi Annával együtt megválasztották őket a Manhatten Cosmetics arcainak. 2001 decemberében megnyerte az Év Arca versenyt, melynek fődíjaként egy Mini Morrist kapott, amit egy év múlva vissza kellett adnia. Regina azóta is töretlenül halad a karrier útján, VJ például a Music Channelnél. És megrögzött Facebookozó, akik ismerik Reginát, mind kedvelik. Vagy modellként vagy énekesként, VJ-ként.

forrás: delina

Előző hír
Következő hír

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem