A háziorvosára hivatkozva egy helyütt úgy fogalmazott: a hosszú élet titka a pálinka. Mit tud a miniszterelnöki főzet?

Mindent. Megtisztelő, hogy a hetvenötödik születésnapomon is gondolt rám a kormányfő, és küldött egy üvegcsével. A karmelita kolostor kertjében áll pár fügefa, gyanítom, ez onnan lehet, nem véletlen, hogy ilyen keveset kaptam. Biztos, csak a legfontosabb embereknek jut belőle. (Nevet) Ha tudnám, se mondanám meg, ki kapott még ilyet, mert az államtitok.

„Tudja, minek van realitása, ezért ő a főnök” – mondta pár éve a miniszterelnökről. Mióta gondolja így?

Már nagyon régen, és nem csinálok belőle titkot. Megjegyzem, Orbán Viktor igazi rajongói általában kussolgatnak. Valahol megértem, biztos félnek. Ha ugyanis nyilvánosan kiállnak mellette, olyan eszméletlen támadás éri őket a túloldalról, amit lelkileg nehéz feldolgozni. Korábban így voltam ezzel én is, de ma már kifejezetten élvezem. Egyébként óriási tévedésben vannak az Orbán-fóbiások. Én mindenkit a tettei alapján ítélek meg, kifejezetten tetszik, amit eddig csinált. Régi, több évtizedes szimpátia köt Viktorhoz. Az új kedvenc politikusom mégis Szijjártó Péter.

Miért?

Olyat még nem láttam, hogy egy külügyminiszter kiáll, és azt mondja egy másik, hazánkat vegzáló országnak, hogy elmentek ti a büdös francba. Mindig hajtogattuk, hogy békesség így, diplomácia úgy, miközben halálra gyaláztak minket. Ennek vége. Összességében tehát úgy látom, a kormány jól végzi a dolgát. Ami a politikusokat illeti, szerintem létre kellene hozni egy nemzeti koalíciót olyan ügyek mentén, amelyekben mindannyian meg tudunk egyezni. Rögzítenénk, hogy az első a nemzet, aztán minden egyéb kérdésben gondolhatunk mást a világról. Ezt össze kellene hozni. Amúgy sincs már jobb- vagy baloldal, a legfontosabb kérdés az, ki mit tesz az első helyre. Mi a nemzetet.

Legközelebb 2022-ben járulhatunk az urnákhoz. Összeállt az ellenzék a Fidesszel szemben. Milyen eredményt jósol?

Drukkolok Orbánnak. Nem akarok becsülgetni, de inkább pozitív gondolkodású vagyok, szóval bizakodom, csak legyen meg az ötvenegy százalék! Egyébként elszomorít: olyan szélsőséges baloldali nézetekkel találkozom, hogy olykor még én is megijedek. Dögölj meg, lelőlek, lámpavas – így fenyegetnek minket a túloldalról. Nem értem. Ezt gondolják ők demokráciának? Azt is látom, hogy egyes véleményeket egész egyszerűen le lehet tiltani a közösségi médiában. Még az Egyesült Államok elnökével is meg lehet ezt tenni, ami iszonyú veszélyes!

Visszatérve a születésnapra: zenészkollégái Nagy Feró-feldolgozásokkal készültek. Meglepődött?

Az egészet a kisebbik fiam, a dobosom hozta össze, s egy olyan lemezanyag jött így létre, amelyen Bródy Jánostól Ákosig szinte mindenki szerepel. Ha úgy tetszik, ebben az esetben megvalósult az a bizonyos nemzeti minimum. Hatalmas meglepetés volt egyébként, semmit nem tudtam az egészről, nem szégyellem, el is sírtam magam. Megjegyzem, sokszor vitázom a Bródy-fóbiásokkal is, mindig mondom nekik, várjatok, ez az ember – aki nem mellesleg a barátom – valóban fontos dolgokat csinált, nagyszerű teljesítmény van mögötte. Hiába nem értünk egyet sok mindenben, szeretnünk kell egymást. Hát nem azért küzdöttünk annak idején a Kádár-rendszerben, hogy mindenki szabadon elmondhassa a véleményét? Most végre itt tartunk. Ezt értékelni kell!

Szörényi Levente épp a Mandinernek adott interjújában borult ki Bródy Jánosra, aki az SZFE-s tüntetésekre írt dalt. Mit gondol a diákok lázadásáról?

A fiatal korosztálynak mindenképp lázadnia kell. Ezt akkor is komolyan kell venni, ha úgy gondolom, hogy nincs igazuk. Amúgy nem az én dolgom megítélni ezt a kérdést, a színházi és a filmművészeti szakmára tartozik. A fiatalok figyelmét azonban felhívnám arra, picit gondoljanak bele, mi van, ha a másik félnek is van némi igazsága. És vajon tényleg azt mondják, amit akarnak, vagy lehet, hogy mások mondatják velük? Ez sem világos, a mai világban ezt nem olyan könnyű tisztázni. Fontos lenne a párbeszéd. Mindenesetre az elmúlt harminc évben mintha picit irányított lenne a lázadás, szinte már megkövetelik. Nekem is a szememre vetik egyesek: „Feró, te a kommunizmus ellen lázadtál, most meg a miniszterelnök pálinkáját iszod.” Álljon már meg a menet! Nem azért küzdöttem, hogy káosz legyen, hanem hogy rendben legyen ez az ország. Nem anarchistának születtem!

Tehetségkutatók, kereskedelmi tévék, bulvárlapok: belekóstolt a celebkedésbe is. Testhez áll ez a szerep?

Szoktuk mondani, hogy a celeb egy névtelen senki, aki arról híres, hogy benne van a tévében, ha onnan kikerül, fél éven belül mindenki elfelejti. Ilyen értelemben nyilván nem tartom magam celebnek. Ha viszont éles helyzetben nem tudok jobb, vagyis szórakoztatóbb és érdekesebb lenni, mint egy úgynevezett celeb, akkor nem mondhatok rosszat ezekről az emberekről. Amúgy meg mindenki maga dönti el, mit szeretne, milyen képet alakít ki magáról a nyilvánosságban. Ha valaki eddig az esztergagép mellett dolgozott, most pedig az egész ország megismeri, hagyjuk meg neki az ezzel járó örömöt! Nekem ez az egész úgy indult, hogy egy műsor kedvéért megkértek, korcsolyázzak. Tiltakoztam, mondván, nem tudok, és felnőttként már nem is fogok megtanulni. Erre mondtak egy összeget, mire csóró rockerként visszakérdeztem: mennyi? Ennyi pénzért éjjel-nappal hajlandó vagyok korizni. Maradjunk annyiban, úgy csináltam aztán, mintha tudnék. A tehetségkutató műsorokon is sokat gondolkodtam, aztán bevállaltam őket. Amúgy mindig azt mondtam a mentoráltjaimnak, hogy hiába énekelnek el tök jól egy híres slágert, a saját dalukat kell valójában megtalálniuk. Az az igazi teljesítmény, amit már senki nem tud elvenni tőlük. Ilyen például a Nélküled az Ismerős Arcoktól. Semmilyen reklámot nem kapott, mégis százezrek szívéhez talált utat.

Mi Nagy Feró dala?

Az ember a saját gyermekei közül nem tud választani.

Mondanám erre, hogy „nem kell”…
A Nem kell például megosztó, veszélyes dal. Mert lehet úgy is érteni, hogy nekem nem kell ez a világ. De nem erről szól. Amikor készült, nagyon mérges voltam, mivel harmadszor utasították el a hivatalosságok, hogy megjelenjen a Beatrice lemeze. Gondoltam, ezt kiírom magamból. Tőletek még a nem kell sem kell – üvöltöttük a közönséggel együtt. Mindenesetre valamire nagyon ráéreztünk, ez kétségtelen.

A hatalomnak nem is nyerte el a tetszését a hetvenes-nyolcvanas években. A hanglemezgyár vezetője mégsem ezt a szöveget, hanem a Nagyvárosi farkas strófáit idézte egy tévéműsorban azzal a felütéssel, amíg ő pozícióban van, ilyet nem ad ki az állami vállalat.

Igen, Bors Jenő sem volt valami nagy rajongónk akkoriban. Azt azonban kevesen tudják, hogy a rendszerváltozás környékén ő lett a kiadónk.

Hogyhogy?

Gondolhatunk róla bármit, Landler Jenő unokája, Bors Jenő a nyolcvanas évek végén már egész jól menedzselte a hanglemezgyárat. Az MDF azonban leváltotta, s berakott a helyére egy templomi orgonistát. Semmi bajunk nem volt vele, de hát fogalma nem volt erről az iparágról. Nem is maradt sokáig a helyén. Bors közben amerikai támogatással összehozott egy kiadót, és minket is megkeresett. Érdekesség, hogy egy rádióműsorban arról beszélt, hogy míg mi, a kommunista rendszer ellen lázadók gyors politikai fordulatot akartunk, ők, a körön belül lévők a lassú, óvatos reformok pártján álltak. Bevallotta, nekünk volt igazunk.

Azért az oroszok távozása után már nem volt olyan nehéz.

Persze, de nyilvánosan ezt akkor sem sokan ismerték el az egykori vezetők közül. Ledöbbentem, hogy igazat ad nekem. Aztán az első három lemezünket ki is adta. Voltak egyébként más félreértések is a dalainkat illetően. Ezerszer elmondtam például, hogy az Azok a boldog szép napok eredetileg nem arról szólt, hogy menjenek haza a ruszkik, hanem az unt szerelem kínjáról, arról, amikor a csajodnak már elege van belőled, vagy fordítva.

Mindenesetre Orbán Viktor, Fodor Gábor és sok énekes, köztük Nagy Feró is ezt énekelte a színpadon 1990-ben a távozó katonáknak üzenve. Megbánta, hogy a rendszerváltozás után belevágott a politikába is?

Amikor népköztársaságból köztársaság lettünk, elsőre azt gondoltam, a csóró népet már megint kihagyták. Az első szabad választáson az akkor legradikálisabb pártra, az Erdéllyel való koalíciót is akaró SZDSZ-re szavaztam. Hamar kiderült, hogy nem úgy van az, ahogy mondták, s amikor kritikát fogalmaztam meg, például egyfajta konstruktív ellenzékiséget szorgalmaztam, az egyik nagyfőnöktől meg is kaptam: hagyjam a politikát, foglalkozzak csak a zenéléssel. Hoppá! Ezt korábban Erdős Péter mondta nekem. Nemsokára a Népszabadságon virított a szalagcím: Feró kormánypárti lett. Vagyis MDF-es. Aztán egy héten belül szinte minden bulinkat lemondták. Kérdeztem is magamban: most akkor ki van valójában hatalmon? Hiába, mindig is naiv voltam.

Azon már biztos nem lepődött meg, hogy az antikommunista SZDSZ 1994-ben koalícióra lépett a kommunista utódpárt MSZP-vel.

Nem hát! A választók megtévesztését, átverését azóta ezerszer láttam már a baloldaltól. Komolyan mondom, az utolsó normális politikusuk még Horn Gyula volt. Ő ha valamire azt mondta, piros, az legfeljebb vörös volt, de nem sárga vagy zöld. Azóta semmit nem lehet elhinni nekik. Amikor Csurka kivált az MDF-ből, vele tartottam, csak sajnos Pista idealista íróember volt, nem politikus. A MIÉP kezdetben az entellektüel pártja volt, később hibát hibára halmozott.

Jól tudom, hogy a MIÉP-et Csintalan Sándor miatt hagyta ott?

Végül is igen. Volt a Pannon Rádió, „a szabad Magyarország hangja”, ahol műsort vezettem, és az MSZP egykori alelnöke, akit egyébként Óbudáról ismertem, egyszer csak betelefonált hozzám élő adásban, és jól elbeszélgettünk. A rádió vezetése erre leteremtett, pedig óriási dolognak tartottam, hogy ezzel igazoljuk: még a balosok is minket hallgatnak. Mindegy, eljöttem a MIÉP-től is. Elment a kedvem a politikától, kiszálltam. Elegem lett abból, hogy nem tudunk szót érteni egymással.

Ma igen?

Hiszek benne, hogy ez nem lehetetlen. Persze hamar meggondolom magam, amikor azt látom, hogy a parlamenti ülésen üvöltöznek, tombolnak egyes képviselők. Miért nem lehet nyugodtan, csendesen lefasisztázni a jobboldalt, miért kell hozzá ordítani? Néha az az érzésem, akármit mondunk, gyűlölnek minket. Amikor túlestem a koronavíruson, az egyik barátom innen a faluból megkérdezte: „Na mennyit kaptál a Viktortól?” Mondtam neki, nem normális. Azokkal, akik így gondolkodnak, nagyon nehéz szót érteni. Mégis muszáj.

Hogyan vészelik át a zenészek a vírushelyzetet? Ez az időszak alaposan betett a szakmának.

Nekünk nyilván a mi problémánk a legnagyobb. Aligha leszek ezzel népszerű, de aki egy lábon áll, hamar feldöntik. Ez a járványtól függetlenül igaz megállapítás. A természet szelektál aszerint, hogy ki képes túlélni egy ilyen helyzetet. Ez fontos lecke. A mostani időszak amúgy kiválóan alkalmas arra, hogy valami újat kezdjünk, tanuljunk, képezzük, ha úgy tetszik, találjuk ki újra magunkat. Nekem egyébként szerencsém volt, műsort vezetek, filmszerepre kérnek fel. Az Isten gondoskodik rólam, ez nem az én érdemem.

Ha már szóba hozta: vajon mit üzenhet a Jóisten a mostani kihívással?

Pofátlanul azt szoktam mondani, én folyamatosan kapcsolatban vagyok vele. Mindent ráfogok, nincsenek saját ötleteim, minden gondolatom az ő sugallata. Ráadásul megadja a lehetőséget arra is, hogy kételkedjek benne, ennél liberálisabb Istent el sem tudnék képzelni. Olykor be szoktam menni a templomba egyedül imádkozni. Nem a bűneimet sorolom, hanem először is megdicsérem. A tusványosi kis katolikus templomban például azt kértem tőle, segítsen jó koncertet csinálni. Olyan buli lett utána, hogy beszarás! Az egyházra amúgy ráférne némi megújulás. A dogmákból persze nem szabad engedni, de az egyszerű embereket, akiket sikerült megtéveszteni azzal, hogy nincs is Isten, érdemes lenne visszahozni a nyájba. Legyünk egy csapat!

Mit gondol a keresztény Európa védelméről?

Fontosnak tartom, azt látom ugyanis, hogy ahol nem védték meg a közös értékeinket, például Nyugat-Európában, ott szinte már üldözik a keresztényeket. Azért én félek ettől. A migrációt se támogatom. Van nálunk elég szegény, nekik adjunk pénzt, ne azoknak, akik ki tudja, milyen szándékkal indultak ide, követelőznek, erőszakosak. Hozzuk rendbe együtt a cigánysoron lévő romos házakat, figyeljünk egymásra vagy bármi. Van teendő bőven, lehetőség is segíteni.

Nagy Feró

Nyitókép: Földházi Árpád

mandiner

Hirmagazin.eu