17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárTechnika, kommunikációDrónok segítik az AIDS elleni küzdelmet Malawiban

Drónok segítik az AIDS elleni küzdelmet Malawiban

Az Unicef a malawi kormánnyal karöltve indította el azt a kísérleti drónprogramot, amelynek segítségével szeretnék felgyorsítani a távoli falvakban született csecsemők HIV-tesztjének elkészítését. Az afrikai ország lakosságának már tíz százaléka fertőzött.

 

Drónok segítik az AIDS elleni küzdelmet Malawiban

Jelenleg két hónapig tart a procedúra.

– Sok a késlekedés a HIV-pozitív gyerekek gyógykezelését illetően. A tesztet ideális esetben hat-nyolchetes korban kellene elvégezni. Az egészségügyi rendelőkben levett mintát el kell juttatni a nyolc országos laboratórium egyikéhez – magyarázza Judith Sherman, az UNICEF munkatársa.

 

 

A drón egyszerre kétszázötven darab vagy egy kilogrammnyi mintát képes magával vinni.

Az első sikeres próbautat egy, a fővárostól tíz kilométerre fekvő település rendelője és a lilongwei kórház laboratóriuma között tette meg.

– Ha megvan az eredmény, mihamarabb beszélni kell az anyával, és mindent meg kell tennünk, hogy minél rövidebb legyen ez a folyamat. Az anyáknak még mindig gyakran két hónapot kell várniuk az eredményre, ami nagyon hosszú idő egy HIV-pozitív csecsemő életében – mondja Judith Sherman.

AZ UNICEF adai szerint 2014-ben 40 ezer gyerek született Malawiban HIV-pozitív anyától.

Évente körülbelül 10 ezer gyerek hal meg AIDS-ben, akik közül sokat megmenthetnének, ha időben megkapnák a megfelelő orvosi ellátást.

Forrás: euronews

 

 

Most népszerű

Hasonló hírek