6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóDrónnal keresi a cigarettacsempészeket a NAV

Drónnal keresi a cigarettacsempészeket a NAV

Forrás: hirado

Uniós pénzből, húszmillió forintért vásárolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pilóta nélküli repülőberendezést, más néven drónt, amelyet a cigarettacsempészek ellen állította rendszerbe a szervezet – írta a Magyar Idők hétfői számában.

Drónnal keresi a cigarettacsempészeket a NAV
Fotó: illusztráció

Sárközi Alexandra alezredes, a NAV bűnügyi szóvivője a lapnak adott interjúban kifejtette, hogy a drón segítségével a bűnözői körök, a tudomásuk nélkül megfigyelhetők. A magasból nyomon követhető a tettesek útja, az illegálisan behozott cigaretta tárolási helye és a szállítójárművek közlekedése is.

A cikk emlékeztet, hogy az adóhivatal az utóbbi években folyamatosan vásárolt technikai eszközöket a csempészet visszaszorítására. Egyebek mellett éjjellátó készülékeket, hőkamerát, ruhára helyezhető és járművekbe szerelhető kamerákat, a vízi utak ellenőrzésére pedig légpárnás hajót szerzett be a hatóság.

Sárközi Alexandra arról számolt be, hogy a hatósági fellépés eredményeként tavaly mintegy 1,7 milliárd forint értékben, több mint 43 millió szál illegális cigarettát találtak a NAV pénzügyőrei és pénzügyi nyomozói. Emellett nagyjából 70 tonna fogyasztási dohányt vontak ki a feketepiacról.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem