8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekGazdaságDrasztikusan nőtt a betanított munkások bére

Drasztikusan nőtt a betanított munkások bére

A fokozódó munkaerőhiány és a minimálbér emelése megtette a hatását: egy betanított munkás 22 százalékkal kap többet, mint egy éve. Eközben a középvezetők bére az inflációt követte.

Az év eleje óta 7,6 százalékkal, egy éves időtávban pedig 14,5 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére. A BDO Magyarország és a Trenkwalder közös közleményéból az is kiderült, a növekedés a betanított munkát végzők esetében jelentősebb volt, éves szinten csaknem elérte a 22 százalékot.

A két munkaerőpiaci szakértő cég adatai szerint a betanított munkát végző dolgozók a tavalyi első negyedévi 701 forint átlag órabére 21,8 százalékkal 854 forintra emelkedett.

Az órabérek között jelentős eltérés van régiók szerint, míg a Dél-Dunántúlon és az Észak-Alföldön 770-800 forint közötti átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték a Nyugat-Dunántúlon 910, míg Közép-Magyarországon 960 forint körül alakul.

A legalacsonyabb végzettségűekért folyik a legnagyobb küzdelem

Hujber Tibor, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte: a fizikai órabérek növekedése csak részben köszönhető a minimálbér 15 százalékos idei emelésének. Egyre szélesebb körben jelent problémát a munkaerőhiány, ezért a munkáltatóknak a jobb munkalehetőségekkel rendelkező régiókban csak akkor van esélyük megszerezni, megtartani a fizikai dolgozókat, ha beszállnak a bérversenybe.

Különösen a legalacsonyabb végzettségűekért folyik most a küzdelem, amit az is mutat, hogy a betanított munkakörök átlagos órabére az egy évvel korábbi 14 százalék helyett már csak kevesebb mint 10 százalékkal marad el a szakmunkásokétól.

A középvezetők béradatait vizsgálva ugyanakkor 2016 első negyedévéhez képest átlagosan 3,7 százalék, az év elejéhez viszonyítva 1,2 százalékos növekedés mutatkozott. A középvezetői szinten dolgozó szellemi alkalmazottak fizetésemelési üteme az elmúlt évben jelentősen elmaradt az alacsonyabb besorolású fizikai munkavállalókétól, gyakorlatilag az inflációkövetésre szorítkozott.

Forrás: magyarepitok.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem