13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóDrámai jelenet Pest megyében: robbanásban sérült meg két gyerek

Drámai jelenet Pest megyében: robbanásban sérült meg két gyerek

A gyerekek égési sérüléseket szenvedtek, a rendőrség pedig büntetőeljárást indított az ügyben.

Másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett két gyerek hétfő délelőtt Pomázon – tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

András Tamás közölte: a Rákóczi Ferenc utcában történt eset körülményeit még nem ismerik, de a rendőrség büntetőeljárást indított gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségének gyanúja miatt.

Az MTI értesülése szerint az égési sérüléseket valamely anyagok kémiai reakciója okozta.

Az ATV híradója szerint több órán át helyszíneltek a rendőrök, egy 5 és egy 17 éves fiú égett meg súlyosan. Az egyik szomszéd úgy tudja, hogy a testvérpárt szenet darált, amikor az berobbant.

A robbanás sem nagy hanggal, sem nagy füsttel nem járt, a szomszédok csak a nagy nyüzsgésre lettek figyelmesek az utcában. A fiúk az épület mögött, a kerti házban voltak.

A csatorna szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy játszottak és véletlenül robbant-e be a szénpor, vagy a nagyfiú kísérletezett a veszélyes anyaggal.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: mindketten viszonylag kis kiterjedésű, de másod-, harmadfokú égési sérüléseket szenvedtek, arcukon, karjukon. Fájdalomcsillapítás, infúzió bekötése, speciális égési kötszer alkalmazása után a gyermekeket kórházba szállították.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek