14.1 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldDráma a pamplonai bikafuttatáson - videó

Dráma a pamplonai bikafuttatáson – videó

Három öklelés volt a pamplonai bikafuttatások utolsó napján az idei San Fermín tiszteletére rendezett ünnepségsorozaton – közölte vasárnap a spanyol vöröskereszt szóvivője.

José Aldaba elmondta, hogy az egyik futó a lábán, két másik a karján sérült meg. A helyi Miura tenyészet hat bikáját futtatták vasárnap a 850 méteres távon, amelyet az állatok 2 perc 42 másodperc alatt tettek meg.

A bikafuttatások után kezdetét veszi a mulatozás, a vendéglátóhelyek kinyitnak, a futók bőséges reggelivel jutalmazzák meg magukat. Délután az arénában bikaviadalt tartanak, amelyen a torreádorok a futásban részt vevő bikák közül küzdenek meg néhánnyal.

A legenda szerint Szent Fermin egy római szenátor kereszténységre áttért, jámbor lelkű fia, Pamplonaelső püspöke volt, akit 303-ban galliai térítőútján, Amiens-ben fejeztek le. A mártírhalált halt püspök lett Pamplona védőszentje, Navarra társpatrónusa, a csizmadiák, a borkereskedők és a pékek védőszentje.

Ereklyéinek egy része 1196-ban került vissza Franciaországból szülővárosába, ahol ettől kezdve október 10-én tartották ünnepét. Az időpontot a zord őszi időjárás miatt 1591-ben július elejére, a hagyományos állatvásárok idejére tették át, amikor a jószágaikat a városba hajtó marhakereskedők bikaviadalokat is tartottak.

A videó illusztráció:

A két esemény összekapcsolásából született, az eleinte kétnapos Feria de San Fermín ünnep, amely később egyre hosszabb ideig tartott, újabb látványosságokkal – köztük a 17. századtól a bikafuttatással – bővült, és egyre több látogatót vonzott.

A napjainkban már kilencnapos ünnep a múlt században a Nobel-díjas Ernest Hemingway révén vált világhírűvé.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem