6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSportSporthirekDráma a 93. percben

Dráma a 93. percben

A magyar labdarúgó-válogatott hosszabbításban kapott góllal 1-1-es döntetlent játszott Észak-Írország vendégeként az Európa-bajnoki selejtezősorozat hétfői játéknapján.
Ezzel továbbra is a pótselejtezőt érő harmadik helyen áll csoportjában, de jelentősen csökkent az esélye, hogy előrelépjen a biztos részvételt jelentő első két hely valamelyikére.
hirmagazin_2015-09-08_064208
Bernd Storck szövetségi kapitány második meccsén is egy pontot szerzett a csapata, a magyarok öt tétmérkőzés után kaptak ismét gólt, Észak-Írországban pedig először nem győztek.

A magyarok október 8-án Feröer-szigetek válogatottját fogadják, majd három nappal később Görögországban zárják a csoportküzdelmeket.A mérkőzésről:
A hazaiak, akik azzal a tudattal léptek pályára, hogy győzelemmel kijutnak a kontinensviadalra, a várakozásoknak megfelelően nagy lendülettel kezdték a mérkőzést, a magyarok erejét teljességgel felemésztette a védekezés. Az északírek a szokott játékstílusuk bemutatva elsősorban szélről próbálkoztak a labda középre ívelésével, de a magyar védők állták a sarat, nem bizonytalankodtak, határozottan szabadítottak fel.

Bernd Storck sem húzott váratlant, a biztos védekezésből kellett volna gyors megindulásokkal támadást vezetni, ezzel szemben sokszor percekig nem volt a labda a magyaroknál, mert az indítások nem voltak pontosak, vagy a hazai játékosok nyerték a fejpárbajokat. A félidő derekára megszűnt a szigetországiak meddő mezőnyfölénye, a magyar védők hátul próbálták járatni a labdát. A találkozó első félideje annyiban hasonlított a románok elleni meccshez, hogy a riválisnál volt többet a labda, ugyanakkor helyzet tulajdonképpen egyik fél előtt sem adódott.

A második félidőt jobban kezdték a magyarok, néhány szép akció futott végig a bal oldalon, de a beadások nem érkeztek pontosabban, mint a riválisnál, úgyhogy Királyhoz hasonlóan McGovernnek sem akadt komolyabb dolga. Ahogy múlt az idő, ha nagy kockázatot nem is vállalt a magyar csapat, de egyre bátrabban futballozott, ezt jelezte, hogy előbb Kalmár, majd Gera lőhetett ígéretes helyről, de mindketten célt tévesztettek. A magyar fölény aztán egy kapushibának köszönhetően góllá érett: Dzsudzsák szabadrúgásból ívelt középre, az északír kapus kezéből kicsúszott a labda, amelyet így Guzmics vágott a hálóba.

hirmagazin_2015-09-08_064318

A hátralévő időben az északírek ugyan támadtak rendületlenül, de idegesen játszottak, így nem sok veszélyt jelentettek, ráadásul Chris Baird a szabálytalansága után még reklamált is, így „kiállíttatta magát”. Amikor már úgy tűnt, hogy a magyar válogatott sorozatban hatodik tétmérkőzését is megússza kapott gól nélkül, akkor Király csak kiütni tudott egy lapos lövést, a kipattanóból pedig Lafferty közelről megszerezte csapat egyenlítő találatát.

Eb-selejtező, F csoport, 8. forduló:
Észak-Írország – Magyarország 1-1 (0-0)
—————————————
Belfast, Windsor Park, 10 000 néző, v.: Cüneyt Cakir (török)
gólszerzők: Lafferty (93.), illetve Guzmics (74.)
piros lap: Baird (82.)
sárga lap: Lafferty (10.), McLaughlin (72.), Baird (82., 82.), illetve Guzmics (19.), Leandro (42.), Priskin (84.), Németh K. (88.)

Észak-Írország: Michael McGovern – Chris Baird, Jonny Evans, Gareth McAuley, Conor McLaughlin – Corry Evans (Niall McGinn, 56.), Chris Brunt, Oliver Norwood (Josh Magennis, 75.), Steven Davis, Stuart Dallas (Shane Ferguson, 84.) – Kyle Lafferty

Magyarország: Király Gábor – Fiola Attila, Guzmics Richárd, Kádár Tamás, Leandro de Almeida – Gera Zoltán, Elek Ákos (Nagy Ádám, 23.), Kalmár Zsolt, Dzsudzsák Balázs – Németh Krisztián (Vanczák Vilmos, 89.), Szalai Ádám (Priskin Tamás, 68.)

Gólok:
74. perc: Dzsudzsák szabadrúgásból ívelt középre, az északír kapus kezéből kicsúszott a labda, amelyet Guzmics továbbított a hálóba (0-1).

93. perc: a hazaiak jobb oldali szöglete után röviden sikerült felszabadítani, így McGinn lőhetett 18 méterről kapura: a jobb alsó sarokba tartó labdát Király csak kiütni tudta, a kipattanót pedig Lafferty értékesítette (1-1).
Nincs változás a magyar csoport élmezőnyében
A román-görög összecsapás is döntetlennel zárult. Továbbra is az északírek állnak az élen, egy ponttal előzik meg a románokat, néggyel pedig a magyarokat. A feröerieket legyőző finnek ugyanakkor a három pontra megközelítették a magyarokat.

Finnország – Feröer-szigetek 1-0 (1-0)
————————————–
gól: Pohjanpalo (23.)

Románia-Görögország 0-0

A csoport állása:
1. Észak-Írország 8 5 2 1 12-6 17 pont
2. Románia 8 4 4 – 7-1 16
3. MAGYARORSZÁG 8 3 4 1 6-4 13
4. Finnország 8 3 1 4 7-8 10
5. Feröer-szigetek 8 2 – 6 5-12 6
6. Görögország 8 – 3 5 2-8 3

Forrás: metropol;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem