7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekDr. Nógrádi György: Rengeteg terrorista járkál Európában, akikről semmit sem tudunk

Dr. Nógrádi György: Rengeteg terrorista járkál Európában, akikről semmit sem tudunk

Villáminterjú Dr. Nógrádi György kül- és biztonságpolitikai szakértővel a terrorizmusról és az elmúlt hét ezzel kapcsolatos történéseiről.

Nagy Gábor: A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a TEK elfogott egy terrorizmussal vádolt szíriai férfit, F. Hasszánt. 2016-ban kiállítottak számára egy tartózkodási engedélyt Görögországban, amivel idáig szabadon utazgathatott Európában. Az elfogása annak is lehet a jele, hogy hatékonyabbá vált a titkosszolgálatok együttműködése?

Nógrádi György: Egyértelműen igen, az európai titkosszolgálatok végre ott tartanak, hogy nemcsak kapni akarnak információt, hanem adni is. És az egész ügy bebizonyította, hogy Görögországban a helyzet áttekinthetetlen és ellenőrizhetetlen, gyakorlatilag úgy adtak ki papírokat, hogy az a nemzetközi normáknak nem felelt meg.

Nagy Gábor: Nem aggasztó, hogy csak ennyi év után került sor az elfogására?

Nógrádi György: A válasz az, hogy de, de ez még mindig jobb, mintha nem fogták volna el.

Rengeteg terrorista járkál Európában, akikről semmit sem tudunk. A német adatok szerint a terroristák 70 százalékáról semmiféle nyilvántartásunk nincs.”

Nagy Gábor: Az olasz hatóságok őrizetbe vettek egy szenegáli származású, de olasz állampolgárságú buszsofőrt, aki felgyújtott egy gyerekeket szállító iskolabuszt. Az olaszok közlése szerint a férfinak már többször is meggyűlt a baja a hatóságokkal, mindezek ellenére gyerekeket bíztak rá. Sokan értetlenkednek ezen a felelőtlen döntésen.

Nógrádi György: A helyzet az, hogy meghatározott munkákra olasz alig jelentkezik, tehát gyakorlatilag ma egy buszsofőr helyére bárkit boldogan felvesznek, aki jelentkezik. Ez a szenegáli elkövetett bűncselekményeket, az olaszok abból indultak ki, hogy sofőrnek jó lesz. Alapvetően mellényúltak.

Nagy Gábor: Donald Trump múlt héten bejelentette, hogy 100 százalékban legyőzték az Iszlám Állam kalifátusát Szíriában. Valóban legyőzték? Az Egyesült Államok szíriai szövetségesei további harcokról beszélnek.

Nógrádi György: Földrajzilag legyőzték, de az Iszlám Állam létre fog jönni néhány éven belül más név alatt, másutt. És a másik az, hogy sajnos a terrorizmust nem győzték le.

A terrorizmusnak ma olyan mennyiségű követője van, hogy ezt megoldani belátható időn belül lehetetlen.”

888

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek