6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóDövényi gyilkosok: Hátborzongató részletek a tárgyalásról

Dövényi gyilkosok: Hátborzongató részletek a tárgyalásról

„Örök mosolyt faragtam az arcára” – vallotta korábban az első rendű vádlott egyik társa a meghallgatása során. A bíróságon most nem kívánt a dologhoz hozzátenni, némán bólogatott, miközben egykori szavait hallgatta.

A két vádlott a bíróság előtt. Nem kívántak újra vallomást tenni /Fotó: Isza Ferenc

Péntek reggel kezdetét vette a brutális dövényi gyilkosság tárgyalása.

Teljesen megtelt a terem, ahol kora reggel megkezdte tárgyalását a Miskolci Törvényszék. Négy ember ellen emeltek vádat, miután hárman egy februári estén Dövényben egy szóváltást követően brutális kegyetlenséggel megölték ismerősüket. Egy kocsmában szórakoztak, itt szólalkoztak össze, majd békültek ki és indultak el autóval egyikük házába tovább mulatni. Ám az áldozat torkát az autóban elvágták, majd az illetőt egy putnoki pincében halálra szurkálták. Egy kard segítségével le is akarták fejezni és feldarabolni, ám végül a közel 60 szúrással megsebesített holttestet a sertésfekáliával megtelt emésztőgödörbe dobták. Itt találták meg a holttestet a rendőrök.

A meggyilkolt férfi testét egy emésztőgödörbe vetették és elásták /Fotó: Zsaru Magazin

A sorok között ült az áldozat párja is, akivel végignézették a kegyetlen kivégzést.

Szeme láttára végezték ki párját, most újra szembenézett a gyilkosokkal /Fotó: Isza Ferenc

Elsőként V. Simon kapott szót, aki az ügyészség szerint az első vágást ejtette a fiatal férfin, majd az ujjairól a vért áldozata barátnőjével nyalatta le.

„Örök mosolyt faragtam az arcára” – vallotta korábban az első rendű vádlott egyik társa a meghallgatása során. A bíróságon most nem kívánt a dologhoz hozzátenni, némán bólogatott, miközben egykori szavait hallgatta.

A másorendű vádlott, V. József sem kívánt megszólalni.

Frissítés 12:08 – A harmadrendű vádlott, G. Marietta sem kívánt semmit mondani. Korábbi vallomását csak kiegészítette azzal, hogy V. József és V. Simon kényszerítésére szúrt. Állítja, később a két férfi félelemben tartotta őt.

A negyedrendű vádlott a gyilkosságban nem vett részt, a bizonyítékok eltakarításában viszont segédkezett, így neki ezért kell felelnie.

Forrás: Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem