Hirmagazin.eu
Főoldal » Dörzsöld ezt a fűszert az arcodba és nem kell többé ránctalanító!
Divat, szépségápolás

Dörzsöld ezt a fűszert az arcodba és nem kell többé ránctalanító!

Manapság szinte minden nőt nagyon érzékenyen érint az arcbőr ráncosodása. Régebb sokkal kevesebb hangsúlyt fektettünk a ráncok jelenlétére, de az is igaz, hogy csupán idősebb korban kezdtek jelentkezni.

A stresszes, túlhajszolt, és káros anyagokkal teli életünk hozzájárul ahhoz, hogy a ráncok már a 20-30-as évek elején mély nyomot hagynak az ember arcán.

Felejtsük el a drága kozmetikai kezeléseket, és kencéket, inkább próbáljunk ki valami természetesebb módszert. Az alábbi keverék igen hatékony, szinte semmibe sem kerül, és néhány kezelés után már látni fogjuk az eredményt. Csökkenti a ráncok megjelenését, és lassítja az öregedési folyamatot is. A hatékonyság titka, a fő alapanyagban, az ánizsban rejlik.

Hozzávalók:

  • 1 maroknyi ánizs
  • 1 csésze víz
  • egy kisebb edény

Elkészítés:

Tegyük oda a vizet főni, majd, amikor felforrt, tegyük bele az ánizst. Vegyük le a tűzről, fedjük le, és hagyjuk állni 5 percig. Ezután szűrjük le, és a keletkezett folyadékot töltsük egy kis üvegbe.

Naponta legalább egyszer, ébredés után mossuk le az arcunk ezzel a főzettel, főleg azokon a területeken, ahol már a ráncok kialakultak. Nyugodtan este is alkalmazhatjuk az ánizsos lemosót, hiszen így sokkal eredményesebb lesz a kezelés. Az ánizs puhává, simává varázsolja a bőrt, és hatására a ráncok is el fognak tűnni.

Nem kell túl sok pénzt költeni a drága kozmetikumokra, inkább próbáljuk ki ezt a főzetet. Ha bevált, ajánljuk ismerőseinknek is!

A kezelést kiegészíthetjük ánizs illóolajjal is, hiszen így sokkal hatásosabb lehet. Könnyen beszerezhető a gyógynövényboltokban, számos kozmetikum alapanyagaként használják. Ha sikerült hozzájutnunk, cseppentsünk a főzetbe 1-2 csepp ánizsillóolajat, és így alkalmazzuk.

Szerző: tudasfaja.com

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Budapest Fashion Week

info

Pigmentfoltok kezelése, elfedése

info

Ruhavásárlás okosan

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------