15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekDörögnek a fegyverek Szigligeten

Dörögnek a fegyverek Szigligeten

Szükség van fegyveres vadgyérítésre Szigligeten, ezért azt a lakosság kérésére kedden el is kezdték négy különböző területen.

Balassa Balázs, Szigliget polgármestere a hirbalaton.hu portálnak azzal indokolta az intézkedést, hogy tavaly először sikerült ezzel a módszerrel csökkenteni a vadak által okozott károkat.

Mint mondta, most ismét sok helyen túrják fel a az utakat, parkokat, kerteket és rongálják a kerítéseket a vaddisznók a településen, ez indokolja az intézkedést. Balassa Balázs, aki a Balatoni Szövetség elnöke is, arról is beszélt, hogy a tavalyi szigligeti vadgyérítés hatékonynak bizonyult, egész nyáron viszonylag kevés vaddisznó bukkant fel a település utcáin, mégis csak tűzoltásnak számít ez a fajta megoldás.

“Továbbra sem tisztázott, hogy ki a belterületi vadak gazdája”

– fogalmazott. Hozzátette, szerencsés helyzetben van Szigliget, hogy ennek ellenére partner a megoldás keresésében a területileg illetékes vadgazdálkodó, rendőrség és nemzeti park.

Beszámolt arról is, hogy próbálkoznak vadbefogással is, egész évben két vadcsapda működik a településen, de az nem bizonyult elég hatékonynak. A fegyveres vadgyérítésnek része a vadak megzavarása is, vagyis

nem feltétlenül kell kilőni az állatokat, mert ha sűrűn zavarják meg őket, maguktól odébb állnak

– fűzte hozzá a polgármester, akinek aláírásával hétfőn az alábbi felhívás jelent meg a balatoni településen:

„A vaddisznók túlzott elszaporodása miatt 2019. december 3-tól december 20-ig, valamint 2020. január 6 és február 28 közötti időszakban, fegyveres vadgyérítés zajlik Szigliget területén, a lakosság kérésére. Az érintett területeket az önkormányzat a rendőrség és a vadgazdálkodó szakmai segítségével körültekintően jelölte ki annak érdekében, hogy ne történhessen semmilyen baleset.

A vadászati tevékenységgel érintett ingatlanoktól 100-100 méterre figyelemfelhívó táblákat helyeztünk el. A vadgazdálkodó szakemberei a vadmozgástól és az időjárástól függően határozzák meg, hogy a jelzett időszakban hétköznapokon, 19 és 24 óra között mely területen vadásznak.

Kérünk mindenkit, hogy ne tartózkodjanak a vadászattal érintett területeken!

Ne parkoljanak az érintett ingatlanokra és ne zavarják a vadászokat!

A mellékelt térképen pirossal jelölve látszanak azok a területek, ahol vadgyérítés zajlik.”

Nyitókép: MTI/omka Péter
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem