18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárDöntött a bíróság Bajor Imre kuruzslással vádolt orvosának ügyében

Döntött a bíróság Bajor Imre kuruzslással vádolt orvosának ügyében

Az al­ter­na­tív gyó­gyí­tás is­mert hazai alak­ját a le­gen­dás szí­nész ha­lála után érték sú­lyos vádak, még be is pe­rel­ték! Az ügyet csak most zárta le a bí­ró­ság…

Megkönnyebbülten nyilatkozott a Borsnak Vargha Zoltán, a 2016-ban elhunyt Bajor Imre egykori gyógyítója. Az alternatív módszereket alkalmazó szakembert súlyos vádak érték a legendás színész halála után: kuruzslónak, boszorkánynak nevezték, sőt, még be is perelték.

Döntött a bíróság Bajor Imre kuruzslással vádolt orvosának ügyében

Az ügynek csak nemrég lett vége, Varghát felmentette a bíróság.

„Nagyon sok perem zajlik, van, amit én indítottam és van, ami ellenem folyik, de az egyik legfontosabbnak nemrég lett vége. Jogerősen felmentettek a kuruzslás vádja alól” – kezdte a gyógyító a lapnak.

„Ez nagyon fontos lépcsőfok, hiszen Imre halála után engem mindennel megvádoltak, boszorkánysággal is. A gyógymódom bizonyítottan mű­ködik, hírességek, sportolók, politikusok, egyszerű em­berek jártak hozzám, számtalan gyógyulásról tudok beszámolni. Imre életét hét hónappal hosszabbítottam meg, ami fő­leg annak fényében nagy dolog, hogy a hagyományos orvoslásban az a nagy eredmény, amikor percekkel hosszabbítanak életet”

– tette hozzá Vargha, aki reméli, hogy ezután senki sem kérdőjelezi meg módszere hitelességét és eredményességét.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem