10.9 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldDonald Trump nem hajlandó kompromisszumra az amerikai-mexikói határfal ügyében

Donald Trump nem hajlandó kompromisszumra az amerikai-mexikói határfal ügyében

Nem hajlandó kompromisszumra a demokratákkal az amerikai-mexikói határon építendő fal ügyében Donald Trump amerikai elnök, aki vasárnap a Fehér Házból Camp Davidbe indulva beszélt erről újságíróknak.

„Fel kell építenünk a falat, ez a biztonságról szól, országunk biztonságáról” – fogalmazott. Hozzátette: nincs más választás, „ezt a csatát meg kell nyerni”.

Az elnök kifejtette, hogy szerinte a demokraták „megállapodást akarnak”. Megismételte: a részleges kormányzati leállás véget érhet holnap is, és eltarthat nagyon sokáig”. Mint mondta, ez a demokratáktól függ.

Megismételte azt a pénteken a kongresszusi vezetőkkel tartott megbeszélése után hangoztatott álláspontját, miszerint szükségállapotot is elrendelhet a déli határ mentén. Vasárnapi állásfoglalása szerint ez akár napokon belül is megtörténhet. Az amerikai törvények értelmében a szükségállapot elrendelése a határ teljes lezárására és katonai jellegű építkezésre is feljogosítja az elnököt.

Donald Trump ismét leszögezte ugyanakkor: elfogadhatónak tart  ”acélból készülő” falat is.

Ugyancsak a részleges kormányzati leállás elhúzódását jósolta az NBC televízió szokásos vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke is. Mulvaney ugyanakkor azt mondta: az acélból készülő határfal lehetőséget kínálna a demokratáknak arra, hogy ne szegjék meg ígéretüket és megszavazhassák a szükséges költségvetést anélkül, hogy elfogadnák konkrét fal építését. A demokraták mindeddig elutasították ezt a lehetőséget.

Mulvaney nyilatkozott a CNN hírtelevízió vasárnap délelőtti politikai vitaműsorának is. Elmondta: szombaton ő és a munkatársai egyeztettek a kongresszus demokrata párti politikusaival, de a megbeszélések elakadtak. „Mi 5.6 milliárd dollárt kérünk. Ők nulla dollárt ajánlanak” – fogalmazott.

Mike Pence alelnök vasárnap délután folytatta az egyeztetéseket a kongresszus demokrata párti és republikánus vezető politikusaival a kormányzati leállás feloldásáról. Nancy Pelosi házelnök szombaton azt nyilatkozta: a Demokrata Párt olyan költségvetési tervet terjeszt majd elő, amely lehetővé tenné az adóhivatal és a pénzügyminisztérium működésének megindítását. “Ez szükséges, hogy az amerikai állampolgárok időben megkaphassák az adó-visszatérítésüket” – jelentette ki Pelosi újságíróknak.

A  Reuters hírügynökség és az Ipsos közvéleménykutató közös felmérése szerint a megkérdezett amerikaiak 50 százaléka Donald Trumpot okolja az elhúzódó konfliktusért, míg 32 százalékuk szerint a demokraták felelősek ezért.

Az amerikai kormányzat december 22-én állt le részlegesen: vagyis egyes kormányzati hivatalok és ügynökségek nem dolgoznak, alkalmazottaikat szabadságra küldték, vagy fizetés nélkül kell dolgozniuk. A képviselőház ugyanis csak olyan költségvetést szavazott meg a kormányzat működéséhez, amely nem tartalmazta az amerikai-mexikói határon építendő falhoz az elnök által kért 5.6 milliárd dollárt. A költségvetési tervezetet a szenátus már nem is tárgyalta meg, tekintettel arra, hogy az elnök vétót helyezett kilátásba.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner