Főoldal > Hírek > Főhírek > Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó > Dominikán fogták el a kegyetlen gyilkost, aki tíz évvel ezelőtt megkínozta és agyonverte Barbarát
P. Barbarát (23) megkínozta, és agyonverte gyilkosa

Dominikán fogták el a kegyetlen gyilkost, aki tíz évvel ezelőtt megkínozta és agyonverte Barbarát

Hirdetés

Nyíregyháza — Tíz évig bujkált brutális tette után F. László (43), akire a Dominikai Köztársaságban csapott le a rendőrség a napokban. A férfira azért vadásztak az egyenruhások, mert 2008 májusában kegyetlenül megverte és megkínozta akkori élettársát. Információink szerint az áldozat nem más, mint P. Barbara (†23): a lány egy hét kóma után a kórházban halt bele az ütleg okozta sérüléseibe.

P. Barbarát (23) megkínozta, és agyonverte gyilkosa

–A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya halált okozó testi sértés gyanúja miatt folytat nyomozást – tudtuk meg Fedor Rita szóvivőtől, aki azt is elárulta, Lászlót nemzetközi elfogatóparancs alapján kapták el, majd repülővel szállították Magyarországra július 8-án.

A férfit kihallgatása után őrizetbe vették. Jelenleg előzetes letartóztatásban van. Ennél többet a rendőrök egyelőre nem közöltek lapunkkal a büntetőeljárás érdekeire való tekintettel.

“Nem volt beteg, nem baleset történt. Megölte az, aki szerette. Bár ez nem igaz! Aki szeret valakit, megvédi, megóvja, megbecsüli! Egy drága, őszinte lány volt, csak befolyásolható. Nagyon tudott szeretni, onnan fentről is szeret…” – így búcsúztak családtagjai, ismerősei Barbarától az interneten.

Úgy tudjuk, a meggyilkolt fiatalt korábban is folyamatosan verte az agresszív férfi, aki a tragédia napján a fiatal lány mindkét karját és lábát eltörte, körmeit pedig harapófogóval tépte le. Ezután magára hagyta az eszméletlenre vert nőt, azóta keresték a zsaruk.

Végh József kriminálpszichológus szerint nagyon valószínű, hogy hibázott és nyomot hagyott maga után, ezért kaphatták el most, tíz év bujkálás után a gyilkost.

– Egy ilyen szörnyű tett után az első időszakban a bűntény a férfi minden napját befolyásolhatta, ám az idő múlásával az elkövető egyre jobban biztonságban érzi magát. Ilyenkor már előfordulnak hibák: nem rejtőzködik, elkezd „beszélni”, felveszi a kapcsolatot a régi ismerősökkel, családdal – magyarázta Végh. – Előbb-utóbb megbuknak ezek az emberek, a kérdés csak az, hogy mikor – tette hozzá a kriminálpszichológus.

Lehet, hogy sosem szabadul

A rendőrség egyelőre halált okozó testi sértés miatt nyomoz, ami 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Azonban ha a nyomozás megállapítja, hogy különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés történt, akkor a büntetés akár életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet.

Forrás: Blikk

Szólj hozzá, mondd el véleményed és ne felejtsd el megosztani!

hozzászólások

Megosztás: