8.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőMédia és szórakozásDobó Kata mesefilmet forgathat 900 millió forint támogatással

Dobó Kata mesefilmet forgathat 900 millió forint támogatással

Dobó Kata és Gulyás Buda, Csányi Sándor, valamint Sopsits Árpád rendezésében készülő filmterveknek szavazott meg támogatást a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága – közölte a szervezet csütörtökön.

A közlemény szerint a Dobó Kata rendezésében és Gulyás Buda társrendezésében készülő El a kezekkel a Papámtól! című családi mozifilm gyártására 900 millió forint támogatást szavazott meg a bizottság.

Az élőszereplős mesefilmet Lakner Artúr 1942-ben megjelent Édes Mostoha című regénye inspirálta.

A forgatás nyáron kezdődik, a tervek szerint a kész alkotás 2020 karácsonyán kerül a magyar mozikba.

A mesefilm története szerint Dorka élete váratlan fordulatot vesz, amikor özvegy édesapja bejelenti, hogy megházasodik. Az élénk fantáziájú kislány minden eszközt bevet, hogy megóvja édesapját a szerelem veszélyeitől, kalandjai során pedig megismeri a barátság és a bűvészet titkait is.

A mesefilm producere Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya, operatőre Reich Dániel lesz, aki legutóbb a Drakulics elvtárs című filmet fényképezte. A forgatókönyvet a #Sohavégetnemérős című Wellhello-filmet is jegyző Horváth András Dezső írta.

Dobó Kata sok sikeres mozifilm, tévéfilm és sorozat szerepét követően a Kölcsönlakás című alkotással mutatkozott be filmrendezőként.

A vígjátékot több mint 150 ezren nézték meg a hazai mozikban, ezzel 2019 legnézettebb magyar mozifilmje lett.

Gulyás Buda többek között olyan kiemelkedő sikerű magyar filmeket fényképezett, mint a Csak szex és más semmi, vagy a Szabadság, szerelem; majd a Kincsem second unit rendezője és a Kölcsönlakás technikai rendezője volt.

Első rendezésére készül a Filmalap támogatásával Csányi Sándor, a gyártás előkészítésére 10 millió forintot ítélt meg a szervezet. A támogatás feltétele, hogy az alkotók társrendezőt vonjanak be a munkába. A Köbli Norbert forgatókönyvéből, Lajos Tamás producer vezetésével készülő Ma este gyilkolunk egy öreg színészek lakta otthonban játszódik és egy rejtélyes haláleset nyomozásának története.

A Sopsits Árpád (A martfűi rém) rendezésben készülő 42 karcsapás című filmterv 19,85 millió forint gyártás előkészítési támogatásban részesült. A rendező Tasnádi Istvánnal és Vészits Andreával közösen írt forgatókönyve Halassy Olivér magyar sportlegenda életét dolgozza fel. A producer Ferenczy Gábor – olvasható a közleményben.

Nyitókép: Dobó Kata rendező a Kölcsönlakás című film forgatásán Mafilm a fóti stúdiójában 2018. június 7-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
infostart, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work