Hirmagazin.eu
Főoldal » Döbbenetes, mi állt K. Dániel naplójában: ezért ölhette meg a háromgyermekes anyát a kőbányai gyilkos
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Döbbenetes, mi állt K. Dániel naplójában: ezért ölhette meg a háromgyermekes anyát a kőbányai gyilkos

Előre kitervelten, aljas indokból gyilkolt a kőbányai rém..

„A sátán segítségével próbálok gyilkolni” – írta K. Dániel, akit végül elfogtak, amiért lekaszabolta a szomszédasszonyát. / Fotó: Police.hu

„A sátán segítségével próbálok gyilkolni” – írta K. Dániel, akit végül elfogtak, amiért lekaszabolta a szomszédasszonyát. / Fotó: Police.hu

Bicske—Budapest — A bicskei nevelőotthonban nőtt fel K. Dániel (22), aki karácsony éjjelén az otthonában megerőszakolta 13 éves húgát, majd öt nappal később lemészárolt egy háromgyermekes édesanyát.

A férfi korábban egyébként abban a nevelőotthonban élt, ahol tíz fiatalról is kiderült, hogy zaklatták őket az intézetben. A nevelőotthon igazgatóját tavaly másodfokon nyolc évre ítélték.

K. Dániel kegyetlenségére jellemző, hogy a tavalyi karácsony első napjának estéjén a szülei otthonában életveszélyesen megfenyegette, majd megerőszakolta 13 éves kishúgát. A megfélemlített kislány nem mert szólni a szüleinek, s csak a téli szünet végén, az iskolapszichológusnak beszélt először a történtekről.

Mint azt megírtuk, a kőbányai Harmat utcai társasházban lakó K. Dániel délután becsöngetett egy háromgyermekes édesanyához, akit bozótvágóval úgy összevagdosott, hogy a nő a kórházban életét vesztette. A Blikk információja szerint a tragikus sorsú édesanya több ujját is elveszítette, amikor kétségbeesett védekezése közben két kézzel rámarkolt a pengére.

Ezzel a pengével végzett a háromgyermekes anyával kegyetlen gyilkosa. / Fotó: Police.huEzzel a pengével végzett a háromgyermekes anyával kegyetlen gyilkosa. / Fotó: Police.hu

– A gyilkosság napján K. Dániel az Óhegy utcai parkban meglátott két fiatal lányt. Elhatározta, hogy megismerkedik velük, az egyiket kikötözi, majd arra kényszeríti, hogy nézze végig, amint a barátnőjét megerőszakolja és megöli – nyilatkozta a Blikknek egy, a neve elhallgatását kérő informátor.

– A férfi felment a whiskysüvegért, visszament a parkba, de szerencsére a lányok már nem voltak ott, különben egyikük sem élne. K. Dániel ezután csöngetett be a szomszédban lakó háromgyermekes édesanyához, akinek nem kegyelmezett.

Vérben úszott az előszoba, ahol K. Dániel az anyukára rontott. / Fotó: Police.huVérben úszott az előszoba, ahol K. Dániel az anyukára rontott. / Fotó: Police.hu

A Blikk megtudta, hogy K. Dánielt korábban erőszakos bűncselekmény miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre elítélték. Amikor a rendőrök házkutatást tartottak nála, gyorskötözőt, kést, bilincset, a számítógépén 42 gyermekpornográf felvételt, egy naplóban pedig az utolsó hét napról szóló bejegyzést találtak.

A saját családomat nem tudom megölni. A sátán segítségével megpróbálok gyilkolni, hátha sikerül

– idézte K. Dániel naplójából az utolsó bejegyzést Gál Sándor, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője.

K. Dánielt aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, gyermekpornográfia bűntettével, továbbá hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével is gyanúsítják. Tettéért életfogytig tartó fegyházbüntetésre számíthat.

A rendőrségnek üzent

A gyilkosság után K. Dániel egy üzenetet küldött a BRFK sajtóügyeletére. Ezt írta: „Remélem, hamar megtalálnak vagy megnézik ezt az üzenetet. K. Dániel vagyok, aki megöltem a hölgyet a Harmat utcában. Nem tudom, miért tettem, de szenvedni fogok érte, mert a gyilkosság nagyon nagy bűn, Isten bocsássa meg a bűneimet. Remélem, hamar elolvassák ezt az üzenetet.”

blikk / Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Beszorult egy busz a repülőtérre vezető úton

info

Július óta semmit sem tudni a 15 éves Lajosról – fotó

Géza

A pofátlan betörő éhes volt, kapott zsíroskenyeret, mégis lopott!

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------