13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóDöbbenetes dolgok derültek ki a kisbabáját lefejező pásztói anyáról

Döbbenetes dolgok derültek ki a kisbabáját lefejező pásztói anyáról

A településen már korábban is azt suttogták, hogy H. Mónika azért ölhette meg a csecsemőt, mert a pici esetleg nem a párjától volt.

A Blikk értesülései szerint az újszülöttjét különös kegyetlenséggel megölő pásztói asszony több ponton sem mondott igazat, amikor a gyilkossággal kapcsolatban hazugságvizsgálaton esett át.

A háromgyerekes H. Mónika a rendőrségi vallomásában nem a valóságot állította akkor, amikor a csecsemő édesapjának élettársát nevezte meg, és akkor sem mondott igazat, amikor a pici halálával kapcsolatban úgy nyilatkozott:

ő nem tett vele semmit, „csupán” magára hagyta a babát.

„Valóban jelzett a poligráf eltéréseket, de még én is csak egy előzetes értékelést kaptam meg, nem a véglegest. Védencem DNS-vizsgálaton is átesett, így hamarosan több kérdésre is választ kaphatunk, többek között arra is, hogy ki volt a gyermek édesapja”

– közölte a lappal dr. Pongó Erik védőügyvéd.

A településen közben mindenki arról suttog, hogy Mónika azért végezte ki a kicsit, mert az nem élettársától, Jánostól született.

Döbbenetes dolgok derültek ki a kisbabáját lefejező pásztói anyáról 1

A döbbenetes esetre akkor derült fény, amikor egy kutya apró emberi koponyát talált a patakparttól pár méterre lévő kukák mellett. Az állat a szájában hazavitte a fejet, és letette gazdája elé. A látványtól halálra rémülő férfi azonnal tárcsázta a rendőrséget, így indult a nyomozás.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem