7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóDöbbenet: rágyújtotta a házat a gyerekekre

Döbbenet: rágyújtotta a házat a gyerekekre

Emberölés miatt tartóztatták le a 21 éves K. Ignácot, aki rágyújtotta a házat egy nőre és három kisgyerekére, akik csak a szerencsének köszönhetően menekültek meg.

K. Ignác és társa a melléképülettel kezdte, aminek kiégett a teteje, és a benne tárolt eszközök használhatatlanná váltak. Majd öt nappal később a lakóház bejárati ajtajánál gyújtott tüzet. Az épületben tartózkodó nő és három kiskorú gyermek a tüzet észlelve egy másik ablakon menekült ki a lángok elől. A nyomozás során beszerzett szakértői vélemény alapján a családi házban lévő személyek élete és testi épsége közvetlen veszélyben volt, és a tűz – amennyiben azt nem oltják el – a tetőszerkezeten keresztül a szomszédos épületekre is átterjedhetett volna.

K. Ignácot a rendőrök az esetet követően 2017. szeptember 5-én, fiatalkorú társát pedig a napokban elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki. A fiatalkorút a nyomozók őrizetbe vették, melyet követően az illetékes bíróság elrendelte letartóztatását. K. Ignác más, vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt jogerős szabadságvesztését tölti.

Forrás: Blikk.hu

Illusztráció: Shutterstock

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work