6.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóDöbbenet, mit üzent a rendőröknek a bérgyilkosságba keveredett nagymama

Döbbenet, mit üzent a rendőröknek a bérgyilkosságba keveredett nagymama

A 63 éves budapesti nagymamára azért rontottak rá nemrégiben a rendőrök, mert a gyanú szerint 16 évvel ezelőtt ő ölette meg a saját férjét…

A nő a rendőrség gyanúja szerint 2002-ben felbérelte K. Lajost, hogy ölje meg  férjét. Amíg ő piacra ment és az anyósát is meglátogatta, a férfi végigjárta L. Attiláné házát, majd az alvó férj tarkójába két golyót eresztett. A férfi túlélte a támadást, vérző fejjel szállították kórházba, de már nem tudták megmenteni az életét. A rendőrség azonnal nyomozni kezdett az ügyben, ám bizonyítékok hiányában megszűnt az eljárás. Végül 2017-ben újra elővették az ügyet, amikor a bérgyilkosra vallott egy társa egy másik ügy kapcsán.

Döbbenet, mit üzent a rendőröknek a bérgyilkosságba keveredett nagymama

A nőt idén októberben vitték el az otthonából, az akció nagyon megrázta őt, hisz hónapokkal ezelőtt már jelezte a zsaruknak, hogy a rendelkezésükre áll.

 Ügyfelem hónapok óta tudja, hogy nyomoznak ellene. Idén év elején egy régi szomszédja szólt neki, hogy egykori házuk kerítésén emberek mászkálnak át, akikről csak a vak nem látja, hogy civil ruhás rendőrök.

Erre írt egy levelet a döglött ügyek osztályának, hogy tud a nyomozásról, és megadta minden elérhetőségét, hogy ha bármiben kell, hívják, írjanak, bármikor megjelenik, rendelkezésre áll

– magyarázta az ügyvéd.

Blikk azt írja, hogy a védő szerint a nyomozók válaszra se méltatták, több mint fél évvel később viszont villogó rendőrautókkal vitték el az otthonából, arra hivatkozva, hogy el akar szökni.

L. Attiláné ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, felbujtóként elkövetett emberölés miatt folyik az eljárás. K. Lajos ellen előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt nyomoznak a rendőrök.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem