10.9 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekDöbbenet: milliókkal vágták át a katonákat – A társaikat vádolják a csalással

Döbbenet: milliókkal vágták át a katonákat – A társaikat vádolják a csalással

Magyarország — Számos egykori és jelenlegi katonatiszt, valamint civilek is érintettek egy több millió forint értékben elkövetett csalásban – állítja az ügy egyik károsultjának élettársa, Szabó Bettina (26).

Mint mondta: lassan felőrli családját, hogy évek óta húzódik az ügy, amelyben egy hadnagyot és négy társát vádolnak azzal, hogy katonatársaiktól csaltak ki pénzt befektetés ürügyén.

– Tőlünk összesen kétmillió forintot kért évekkel ezelőtt a párom egyik ismerőse, aki azt állította: egy év múlva megtérül majd a jól jövedelmező befektetés, és jelentősen több pénzt, összesen hárommillió forintot kapunk vissza. Sajnos belementünk, reméltük, hogy valóban jól cselekszünk, de a pénzünket azóta sem láttuk – kezdte Bettina, aki úgy tudja, ők még nem veszítettek sokat azokhoz képest, akik több mint 10 millió forintot adtak át a vádlottaknak.

Volt, aki 14 millió forintot adott át annak reményében, hogy több pénzt lát majd viszont.

Döbbenet milliókkal vágták át a katonákat – A társaikat vádolják a csalással 1
Szabó Bettina családját felőrli az évek óta húzódó ügy

– Megbíztunk az ismerősünkben, hiszen korábban már hallottuk, hogy másoknak megtérült a befektetés. A mi esetünkben ez nem így történt, és ahogy hallottuk, legalább egytucatnyian járnak még hasonló cipőben – folytatta csalódottan Bettina, aki párjával, az egykor katonaként dolgozó, több misszión is kint járó Dóczi Sándorral (38) két éve tett feljelentést az ügyben, ám mint mondta: annyi a károsult, hogy csak most sikerült bíróság elé vinni az ügyet.

– Ügyfelem nem követett el bűncselekményt, teljes egészében megtévesztés áldozata lett ő is. Egyelőre bizonyítási eljárás zajlik, amely során a védelem által kihallgatni indítványozott tanúk egyértelműen alátámasztották ezt – mondta kérdésünkre az egyik vádlott ügyvédje, dr. Nikula János, aki ügyfelével együtt később kívánt nyilatkozni bővebben az ügyben.

Megkerestük a Honvédelmi Minisztériumot is, hány katona lehet érintett az évek óta elhúzódó eljárásban, esetleg volt-e, aki leszerelt azóta, hogy kirobbant az ügy, lapzártánkig azonban nem kaptunk választ.

Óvakodjunk a nagy haszontól

A pénzügyi szakértők azt tanácsolják, ha túl magas hozamot, nyereséget ígér egy befektetés, mindig érdemes körültekintően utánajárni, miről is van szó. Nyugodtan gyanakodjunk a már-már irreálisan jónak hangzó ajánlatoknál.

Forrás: Blikk.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work