13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldDöbbenet: megkéseltek két kosarast Romániában - egyikük állapota súlyos

Döbbenet: megkéseltek két kosarast Romániában – egyikük állapota súlyos

Súlyos az állapota annak a kosarasnak, akit csapattársával együtt késeltek meg vasárnapra virradó éjszaka.

24.hu számolt be arról, hogy vasárnapra virradóan megkéseltek két amerikai kosarat Brailán.  Úgy tudni, hogy míg egyikük állapota súlyos, társáé stabil. A két játékos, a 24 éves Darrel Bowie, illetve a 25 éves Joseph McClain egy hónappal ezelőtt csatlakozott a kelet-romániai CS Cuza Sporthoz, aminek tagjai egy szabadtéri szórakozóhelyen kapcsolódtak ki, azonban konfliktusba kerültek egy másik társasággal. Az információk szerint, a mellékhelyiség előterében rájuk támadt egy közismert alvilági bűnöző, aki kést rántva megsebesítette a kosarasokat. Mindkét játékost műteni kellett.

Ugyan orvosai egy bukaresti kórházba akarják átvitetni a súlyosabb állapotban fekvő áldozatot, a két sérült mégis inkább egy amerikai intézménybe szeretne felépülni. Úgy tudni, hogy rajtuk kívül, még két csapattársuk azt tervezi, hogy elhagyják Romániát.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Illusztráció Stock-image

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work